Vágólapra másolva!
Az 57 kilogrammban szereplő Barka Emese meglepetésre kikapott brazil ellenfelétől a nyolcaddöntőben, s mivel legyőzője kiesett, így vigaszágon sem folytathatja a nur-szultáni birkózó-világbajnokságon. Sleisz Gabriella (65 kg) sem jutott a nyolc közé.

Barka, az idei Európa-bajnokság győztese az első meccsen aratott sima győzelmét követően másodikra sem kapott legyőzhetetlen ellenfelet, a brazil Giullia Rodrigues Penalber De Oliveira papíron egyértelműen gyengébb nála.
A mérkőzés magyar szempontból ijesztően kezdődött, néhány másodperc után ugyanis Barka rászaladt egy válldobásra, amivel 2-0-s hátrányba került. A folytatásban aztán szépen lassan belelendült a csepeliek háromszoros vb-harmadikja, s még az első menetben egy szép mögékerüléssel egyenlített (2-2), amivel már ő állt jobban.

A pihenőt követően ismét Barka birkózott jobban, egy kiléptetéssel 3-2-es előnybe került, a menet közepén azonban ismét figyelmetlen volt, a brazil pedig újra "eladta" az első percben bemutatott válldobását és fordított (3-4). Másfél perce maradt Barkának, hogy megnyerje a meccset, mégis egyből indított, ahogy felálltak, bebújt a brazil karjai alá, ám nem tudott mögé menni, sőt beszorult és riválisa a hátára vágta (3-8), majd tusolta.

Barka Emese (jobbra) már csak a vigaszágban bízhat Forrás: MTI/Czagány Balázs

A nap három magyarja közül a nem olimpiai kategóriában szereplő Sleisz Gabriella (65 kg) mutatkozott be utolsóként. Nyolcaddöntős ellenfele az Eb-győztes svéd Malin Mattsson volt, aki szinte a kezdést jelző sípszó pillanatában lábra ment és kiléptette az ESMTK birkózóját. A folytatásban Sleisz keményen küzdött, de akciót nem tudott csinálni, viszont egy újabb kilépéssel két pont volt a hátránya a szünetben, majd Mattsson a második menet elején egy szép levitellel növelte előnyét (4-0), amit a végéig biztosan őrzött meg.

A vereségük után már csak a vigaszágban reménykedhettek a magyarok, de ehhez legyőzőiknek döntőbe kellett volna jutniuk, márpedig mindhárman a negyeddöntőben veszítettek.
Csütörtökön Sastin Marianna (62 kg), illetve a szabadfogásúak 65 kilogrammos kategóriájában induló, honosított Muszukajev Iszmail képviseli a magyar színeket a vb-n.