Vágólapra másolva!
Hajmási Éva révén egy ezüstérmet szereztek a magyarok a dél-koreai Cshongdzsuban a kerekesszékes vívó-világbajnokság nyitónapján. A viadalon 31 ország 235 versenyzője húsz számban küzd meg az érmekért. A csapattól kapott beszámoló alapján kedden négy számban rendeztek versenyeket.

A Törekvés SE sportolója, Hajmási Éva tőrben nagyszerű vívással utasította maga mögé zömében ázsiai vetélytársait, így - csakúgy, mint két éve - második lett. A szám másik magyarja, a címvédőként érkezett Krajnyák Zsuzsanna gyengébb napot fogott ki és a kilencedik helyen végzett.
A megnyitón beszédet mondott Szekeres Pál, a Nemzetközi Kerekesszékes és Amputált Sportolói Szövetség (IWAS) kerekesszékes bizottságának elnöke, aki sportolói pályafutása során - egyedüliként a világon - olimpiai és paralimpiai érmet is nyert. Előbbit ráadásul az 1988-as szöuli olimpián, a bronzérmet el is vitte magával most Dél-Koreába.