A halak sem tudták megállítani a női kajakpárost az előolimpián

Kajak-kenu világbajnokság, Szeged, 2019 , Gazsó Dorka, Csipes Tamara,Medveczky Erika, Bodonyi Dóra
Medveczky Erikát ugyan zavarták a halak, de ez nem hatott ki a teljesítményére
Vágólapra másolva!
Magyar idő szerint csütörtök hajnali kettőkor megkezdte a szereplését a magyar kajak-kenu válogatott a tokiói előolimpiai tesztversenyen. A rendezés hagy maga után némi kívánnivalót, azonban a magyar csapat szereplésére nem lehet panaszunk, ugyanis mindegyik egység továbbjutott a középfutamba, a Kiss Balázs, Dóri Bence kenupáros pedig már biztosan döntős.

Nem indult kellemesen a reggel, ugyanis az eddig megszokott hátszél helyett erős szembeszél volt a pályán. A nem befolyásolható természeti körülmények mellett a technikai feltétetlek sem voltak adottak az előolimpia első versenynapján, ugyanis a szervezők közölték, hogy a sajtólelátót a négynapos verseny alatt csak pénteken lehet használni. Alig egy hónapja Szegeden rendezték a kajak-kenu világbajnokságot, ahol tökéletes volt a szervezés, és a körülmények minden igényt kielégítettek, nem csoda, hogy

a nemzetközi szövetség (ICF) elnöke, José Perurena López is minden idők legjobb vb-jének nevezte.

Tokióban azonban az előolimpia első napján se sajtószoba, se konnektorok, se egy hivatalos honlap, amelyről tájékozódni lehetne, az időeredményekről és a verseny pontos menetéről. Úgy tűnik, Tokió egyelőre nem tudja megugrani a Szeged által magasra felállított lécet.

Egy világbajnokságon vagy egy Eb-n általában elő- és középfutamokat rendeznek, majd jönnek a döntők. Most azonban négyetapos a verseny, ami így előfutamból, negyeddöntőből, elődöntőből és végül döntőből áll.

Az előfutamokból nem lehetett kiesni, így K-1 200 méteren a vb-bronzérmes Lucz Anna és a friss vb-győztes Gazsó Dorka sem feszült meg az első körben.

A női kenusok 200 méteres mezőnyben a világ- és Európa-bajnok Takács Kincső óriásit hajrázva a harmadik helyen ért célba, míg a párostársa, a vb-ezüstérmes Balla Virág negyedik lett, így mindketten a negyeddöntős szereplést tudták kiharcolni. A frissen alakult Gazsó Dorka, Medveczky Erika páros laza evezéssel a harmadik helyen végzett a K-2 500 méteres előfutamban, így ők is a negyeddöntőben folytathatták.

Kopasz Bálint könnyedén vette az első akadályt, ezúttal is a hátát nézte a mezőny Fotó: Csudai Sándor - Origo

A friss világbajnok Kopasz Bálint elképesztően laza versenyzéssel, csaknem két hajóhosszal nyerte meg a királykategóriás K-1 1000 méteres előfutamot, így bejutott az elődöntőbe, ami minden bizonnyal ugyanilyen rutinfeladat lesz számára.

Az utolsó délelőtti előfutamban a Kiss Balázs, Dóri Bence kenus páros a második helyen ért célba a C-2 1000 méteres távon, és mivel a versenyszámban összesen csak nyolc egység indult el az előolimpián, a magyar páros azonnal bejutott a döntőbe.

A 22 éves Dóri Bencének óriási dolog lenne az éremszerzés, ugyanis nagy tervekkel készült a szegedi világbajnokságra, de egészségügyi okok miatt az utolsó pillanatban vissza kellett lépnie a versenyzéstől.

Dóri Bence és Kiss Balázs elégedetten ölelkeztek az előfutam után Forrás: kajakkenusport.hu

A délutáni negyeddöntőkre már egy sebességi fokozattal feljebb kapcsoltak a magyarok. A női K-1 200 méteres mezőnyben Lucz Anna magabiztos versenyzéssel az első helyen jutott tovább, mögötte pedig Gazsó Dorka érkezett meg másodiknak, így mindketten bejutottak a középfutamba.

A női C-1 200 méteres negyeddöntőben Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső is egy futamba került. Előbbi ismét a negyedik helyen végzett, ahogy az előfutamában, utóbbi pedig magabiztos győzelmet aratott, így mindketten bejutottak az elődöntőbe.

Devecseriné Takács Kincső büszkén mutatja a hajóját Forrás: kajakkenusport.hu

„Az előfutamnak úgy álltam neki, hogy az csak bemelegítés, ezért visszavettem a végén, de már tudom, hogy nem kellett volna, mert akkor azonnal bejutottam volna a középfutamba, de becsúszott elém a brit lány.

– mondta Takács Kincső, akinek az előfutamban még csak leánykori neve volt felírva a hajójára, de a negyeddöntőre már felkerült a Devecseriné is, ami úgy tűnik, szerencsét hozott neki. – Ez nem kabala, csak felvettem a férjem nevét, aki eddig „nem szerepelt" a versenyeken. A stábtagok viszont összemontázsolták a nevét, és felrakták a hajóra, aminek nagyon örülök.

A csütörtöki nap utolsó negyeddöntőjében a Gazsó Dorka, Medveczky Erika egység magabiztos versenyzéssel, több mint egy hajóhossznyi előnnyel az első helyen ért célba, így a frissen alakult páros is a döntőbe jutásért szállhat vízre magyar idő szerint péntek hajnali fél három magasságában.

Medveczky Erika és Gazsó Dorka pihenik ki a futamgyőzelem fáradalmait Forrás: kajakkenusport.hu

„Az előfutamunk nem sikerült jól, de most már mondhatjuk azt, hogy taktikából csináltuk, hogy kipihenhessem magam a kétszázra

– mondta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség munkatársának Gazsó Dorka, aki 200 egyesben is bejutott a középfutamba. – Rengeteg hal van, és nagy rajokban mennek a pályán, és kicsit olyan mint, amikor a Dunán megörvénylik a víz.

– folytatta a nyolcszoros világbajnok Medveczky Erika, aki elmondta, hogy a szerdai edzésen egy hal annyira meglökte a hajójukat, hogy azt hitte, a párja, Gazsó Dorka kormányozta félre a hajót.

Magyar idő szerint péntek hajnali kettőtől a csütörtökön továbbjutó versenyzők középfutamaival és döntőivel folytatódik a tokiói kajak-kenu előolimpia.