Vágólapra másolva!
Wichmann Tamás, a "kenukirály" a Borsnak őszintén beszélt betegségéről, és arról, hogyan küzd a kórral.

„Két évvel ezelőtt, 2017 nyarán kezdett fájdogálni a gyomrom, de nem nagyon törődtem vele, majd elmúlik. Aztán csak nem akart. Elballagtam a Honvéd Kórházba, mert mi, sportolók oda tartoztunk. Vért vettek, meg tökölődtek, ültem ott hat-hét órát, aztán faképnél hagytam az egészet. Másnap bementem Pénzes István professzorhoz a Kútvölgyibe. Elkezdődtek a különböző vizsgálatok. Bár akkor már komoly késésben voltam. A Tömő utcai klinikán, ahová bekerültem, a rákkutató orvoscsoporttal konzultálva közösen vettük fel a harcot az istenverte kórral. Nagy segítségemre volt ebben a közel tízéves rákkutatói gyakorlattal rendelkező Barnabás fiam is. Csak a legnagyobb tisztelettel és hálával gondolok rájuk, és az angyali türelemmel, szakmai elhivatottsággal megáldott gondozó nővérkékre. Ők mindent elkövettek, mindenben segítették a terápiám sikerét. Bár az egyre szaporodó rák jelentős előnyhöz jutott. És nem érte be a vastagbéllel, ráment a májra, tüdőre. Ezeket 2017 őszére diagnosztizálták" – mondta a háromszoros olimpiai érmes.

Wichmann Tamás, magyar világ- és Európa–bajnok kenus 2011-ben Forrás: MédiaKlikk

„Kis szerencsém, hogy nem a legnehezebb fajtát osztotta rám a sors, hanem a gyengébb változatot. Azért van gond: a szívizomzatom szép kis terhelést kapott a versenyzésem időszaka alatt, annak elhasználtam úgy a 40 százalékát, de azért igyekszem tartani magam."

Wichmann Tamás tavaly Mexikóban járt, az olimpia 50. évfordulóján, de ezenkívül is aktív életet él.

„Mozgolódok, rendezvényeken, élménybeszámolókon, falunapokon megjelenek, ha hívnak – és hívnak! Mindent egybevetve, mostanság már jóval visszafogottabban élek. Sokat pihenek, unokázom. Tavaly felhagytam a vendéglátózással, nyugodtabb életre rendezkedtem be. Csak azt tudom tanácsolni mindenkinek, főleg a korosztályomnak, hogy vegye komolyan a rendszeres szűrővizsgálatokat, amíg nem késő."