A kapitányok szerint nem történt meglepetés a budapesti öttusa-vb-n

Marosi Ádám
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 20. Marosi Ádám a Rio de Janeiró-i nyári olimpia férfi öttusaversenyének bónuszvívás számában a Deodoro Stadionban 2016. augusztus 20-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Nagyjából az előzetes várakozások szerint alakult - kisebb pozitívumokkal, illetve negatívumokkal - magyar szempontból a múlt heti, budapesti olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokság a két hazai szövetségi kapitány szerint.

Magyarország két ezüsttel nyolcadik lett az éremtáblázaton.

Másodikként végzett a Barta Luca, Réti Kamilla páros váltóban, ami a váratlan sikerek közé sorolható, illetve a Kasza Róbert, Marosi Ádám, Demeter Bence összeállítású csapat a hagyományos versenyben, ami az előzményeket, a sérüléseket, kihagyásokat figyelembe véve, szintén jó eredmény.

Legjobb magyarként ugyanakkor csak Kasza került egyedüliként a legjobb tíz közé, ő ötödik helyével közel állt a kvótaszerzéshez. A kombinált szám előtt ötödik volt Marosi, aki végül 11. lett, míg a nőknél a legjobb hazai öttusázó, Kovács a lövészetes futást hatodikként kezdte, majd a 13. helyen ért célba.

Martinek János, a férfi válogatott szakvezetője azzal kezdte összegzését, hogy az augusztusi Európa-bajnokság után, melyen a magyarok teljesítménye főleg a hagyományos versenyben elmaradt a várakozástól, nem vágyai voltak a világbajnokságot illetően, hanem reményei.

- mondta a korábbi olimpiai bajnok kapitány.

Martinek kiemelte: fontos, hogy a férfiak közül egyelőre egyedüliként olimpiai kvótával rendelkező Demeter lábát rehabilitációs kezeléssel rendbe kell tenni még a következő idény kezdete előtt. Egyúttal jelezte: bízik benne, hogy még két-három versenyző kivívja a tokiói részvétel jogát, mert mint fogalmazott: "három kvótára szükség lenne, hogy sérülés esetén magyar versenyző léphessen a kieső helyére".

Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya előzetesen három magyar versenyzőt várt a döntőbe, ez összejött, a negyedik - mint megjegyezte - már hab lett volna a tortán.

- részletezte a sportolói teljesítményét.
A válogatottaknak a hónap végéig pihenő jön, októberben megtartják majd a szokásos lovas tábort, novemberben lesz tatai felkészülés, majd december 1-től kéthetes japán edzőtábor következik.

Azután január végén a hagyományos budapesti fedett pályás versennyel elkezdődik az idény, majd a világkupa-sorozat és ezzel együtt a pontgyűjtés az olimpiai kvalifikációs rangsorban.

A tokiói játékokra még a jövő májusi kínai világbajnokságon, Hsziamenben lehet nemenként három-három versenyzőnek kvótát szereznie, majd a 2020 június 1-jei ranglistáról töltik fel a 36-36 fős mezőnyt.


Demeter mellett Kovácsnak van egyelőre kvótája a magyarok közül, de Martinekhez hasonlóan Kállai is további részvételi lehetőségek kiharcolásában bízik. Egy országból nemenként két versenyző indítható a nyári játékok öttusaversenyében, így több kvóta esetén az adott szövetség dönt.