Szlovén napot tartottak a Vueltán

- Horizontal
Team UAE Emirates rider Slovenia's Tadej Pogacar (L) crosses the finish line followed by Team Jumbo rider Slovenia's Primoz Roglic during the 13th stage of the 2019 La Vuelta cycling Tour of Spain, a 166,4 km race from Bilbao to Los Machucos on September 6, 2019. (Photo by ANDER GILLENEA / AFP)
Vágólapra másolva!
A szlovén Tadej Pogacar nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 13. szakaszát pénteken, míg összetettben éllovas honfitársa, Primoz Roglic rajta kívül minden riválisával szemben növelni tudta előnyét.

A mezőnyre a 166,4 kilométeres táv végén hegyi befutó várt, elsőként Pogacar ért célba 4:28:26 óra alatt, Roglic azonos idővel a második helyen érkezett be. A két szlovént négyen 27 másodperces lemaradással követték, közöttük a hajrában befogott szökevény, a francia Pierre Latour, valamint az összetettben második spanyol Alejandro Valverde és a szakasz előtt még negyedik kolumbiai Nairo Quintana.

Pogacar (balra) és Roglic együtt gurult be a célba Forrás: AFP/Ander Gillenea

A szakaszgyőztes Pogacar két helyet előrelépett, és ötödikből harmadik lett, így viszont Quintana szorult az ötödik helyre, a harmadik kolumbiai Miguel Ángel López pedig a negyedikre. Utóbbi már 1:01 percet kapott a két szlovéntól.

Eredmények:
13. szakasz, Bilbao-Los Machucos, 166,4 km:
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE Emirates) 4:28:26 óra
2. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) azonos idővel
3. Pierre Latour (francia, AG2R La Mondiale) 27 másodperc hátrány
4. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) a. i.
5. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) a. i.
6. Rafael Majka (lengyel, Bora-Hansgrohe) a. i.
7. Miguel Ángel López (kolumbiai, Asztana) 1:01 perc hátrány

Az összetett élcsoportja:
1. Roglic 49:20:28 óra
2. Valverde 2:25 p h.
3. Pogacar 3:01 p h.
4. López 3:18 p h.
5. Quintana 3:33 p h.
6. Majka 6:15 p h.

Szombaton a San Vicente de la Barquera és Oviedo közötti 188 kilométer vár a mezőnyre, amely összesen 3272,2 kilométert tesz meg a jövő vasárnapi, madridi befutóig.