Vágólapra másolva!
Idén is megtelt a kaposvári Vigasságok tere az id. Süllős Gyula ökölvívó emlékversenyen, amelynek különlegessége, hogy szabadtéren és éjszakába nyúlóan zajlanak a mérkőzések. A verseny idén ünneplte a 10. születésnapját.

„Örömmel jöttem megint Kaposvárra, ahogy eddig is, hogy részt vegyek az id. Süllős Gyula emlékversenyen. Jó látni, ahogy izmosodik a vidéki utánpótlás" – nyilatkozta Erdei Zsolt, a hazai szövetség elnöke.

Erdei Zsolt, a MÖSZ elnöke, Tardi Tamás Ákos, a Somogy megyei közgyűlés alelnöke, Dér Tamás és Süllős Gyula, a boksz szövetség két alelnöke (balról jobbra) Forrás: Origo

„Összesen 10 egyesület nevezett a versenyre, cseh versenyzők vették fel a kesztyűt a magyarok ellen. Összesen 14 meccset vívtak, minden korosztályban, több súlycsoportban" – nyilatkozta Vajmi Csaba, a Ring SC Kaposvár elnöke és vezető edzője, egyben az emlékverseny főszervezője.

Kaposváron nagy hagyománya van a Süllős Gyula Ökölvívó Emlékversenynek Forrás: Origo

Id. Süllős Gyula a magyar ökölvívás nagy barátja volt, négy somogyi klubot és a Vasas ökölvívó szakosztályát is támogatta. „Édesapám emlékét ápoljuk ezen a versenyen is, amit évről évre megrendezünk. Annyit ígérhetek a családom nevében, hogy a jövőben is támogatni fogjuk a magyar bokszot." – mondta Süllős Gyula, a támogató Menzaminta Kft. képviselője.