Vágólapra másolva!
Az Ineos kerékpárcsapatához szerződött Richard Carapaz, az idei Giro d'Italia győztese. A 26 esztendős ecuadori versenyző 2017 óta volt a Movistar profija, a brit csapattal pedig 2020-tól hároméves szerződést írt alá.

"Nagyszerű lehetőségnek érzem a fejlődésem folytatásához és a megerősödéshez, hogy egy olyan csapattal dolgozhatok közösen, amely folyamatosan, évről évre egyre jobbá válik" - fogalmazott Carapaz, aki első ecuadoriként diadalmaskodott háromhetes körversenyen.

A Giro-győztes Carapaz az Ineoshoz szerződött Forrás: AFP/Cristina Vega

Carapaz az Ineosnál - korábbi Sky - a hétszeres Grand Tour-győztes, súlyos sérülés után lábadozó brit Chris Froome-hoz, valamint a Tour de France elmúlt két kiírásának győzteséhez, a brit Geraint Thomashoz és a kolumbiai Egan Bernalhoz csatlakozik.

Dave Brailsford csapatvezető kiemelte: régóta csodálták Carapaz tehetségét, és figyelték, ahogy évről évre egyre jobb versenyzővé válik.

"Mindig is úgy tekintettünk rá, mint a csapatunk lehetséges tagja" - tette hozzá Brailsford.