Vágólapra másolva!
A 20-szoros Grand Slam-tornagyőztes Roger Federer simán jutott a legjobb nyolc közé az amerikai nyílt teniszbajnokság férfi versenyében, a nőknél viszont búcsúzott a világranglistán második Ashleigh Barty.

A New Yorkban ötszörös győztes svájci sztár mindössze négy játékot engedett a 15. helyen rangsorolt belga David Goffinnek az 1 óra 22 perces vasárnapi nyolcaddöntőben.

Roger Federer a hatodik sikerére hajt Forrás: AFP/2019 Getty Images/Elsa

A Roland Garros ausztrál címvédője, Barty a 18. helyen kiemelt kínai Vang Csiangtól kapott ki két játszmában 1 óra 23 perc alatt.

Serena Williams negyeddöntőbe jutott vasárnap az amerikai nyílt teniszbajnokság női versenyében, pedig nem kezdte jól a 22. helyen kiemelt horvát Petra Martic elleni mérkőzést a 37 éves amerikai világsztár, ugyanis rögtön elvesztette saját szervajátékát, viszont azonnal javítani tudott. A folytatásban már nem vesztett gémet adogatóként Williams, ellenfelét pedig további két alkalommal brékelte a közel másfél órás mérkőzésen.

A nyolcadikként rangsorolt, 23-szoros Grand Slam-tornagyőztes Serena Williams korábban hatszor nyerte meg a US Open, amelyen első diadalát húsz éve, a legutóbbit pedig öt éve aratta, tavaly a döntőben maradt alul.

A cseh Pliskova pontosan ugyanúgy kezdett, mint Williams, ennek ellenére ő is megnyerte az első szettet a brit Johanna Konta ellen, viszont a 16. helyen kiemelt brit játékos fordítani tudott a majdnem két és fél órás találkozón.

Eredmények, nyolcaddöntő:

férfiak:
Dimitrov (bolgár)-De Minaur (ausztrál) 7:5, 6:3, 6:4
Federer (svájci, 3.)-Goffin (belga, 15.) 6:2, 6:2, 6:0

nők:
Konta (brit, 16.)-Ka. Pliskova (cseh, 3.) 6:7 (1-7), 6:3, 7:5
S. Williams (amerikai, 8.)-Martic (horvát, 22.) 6:3, 6:4
Vang (kínai, 18.)-Barty (ausztrál, 2.) 6:2, 6:4