Újabb nyolcezres csúcsokra indulnak magyar hegymászók

VARGA Csaba; LENGYEL Ferenc
Fogarasi-havasok, 2019. augusztus 22. Varga Csaba (b) és Lengyel Ferenc, a Kalifa Alpin csapat hegymászói a Fogarasi-havasok legmagasabb pontján, a Moldován (Moldoveanu)-csúcson 2019. augusztus 22-én. Mindketten szeptember elején indulnak Nepálba, Varga Csaba a 8167 méter magas Dhaulagirire készül, Lengyel Ferenc pedig a 8163 méteres Manaszlu csúcsát szeretné meghódítani. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Újabb nyolcezres csúcsok meghódítására indulnak magyar hegymászók: Varga Csaba a Dhaulagiri csúcsra készül, míg Lengyel Ferenc a korábban tervezett Sisapangma helyett a Manaszlu meghódítására indul szeptember elején oxigénpalack és magashegyi teherhordók nélkül - közölte Bíró Dániel, a Kalifa Alpin Csapat kommunikációs menedzsere az MTI-vel.

Az eredeti tervek szerint ősszel csak Lengyel Ferenc indult volna nyolcezres expedícióra a csapat tagjai közül, de Varga Csaba a Hidden Peak júliusi megmászása után döntött úgy, hogy még egy hegycsúcs megmászásával próbálkoznak.

A Nepálban fekvő 8167 méteres Dhaulagiri a világ hetedik legmagasabb hegycsúcsa, amelyet a magyarok közül eddig csak Erőss Zsoltnak (1968-2013) sikerült megmásznia még 2006-ban. Ha sikerrel jár, ez lesz Varga Csaba erdélyi mászó 5. nyolcezrese.

Varga Csaba (b) és Lengyel Ferenc, a Kalifa Alpin csapat hegymászói a Fogarasi-havasok legmagasabb pontján, a Moldován-csúcson Forrás: MTI/Mónus Márton

A közlemény idézi Varga Csabát, aki elmondta:

"úgy érzem jól sikerült a felkészülésem, a Hidden Peaket mostoha körülmények között is sikerült megmászni és maradtak tartalékaim."

Az eredeti tervek szerint Lengyel Ferenc a 8027 méteres Sisapangmára indult volna, de a kínai hatóságok őszre senkinek nem adnak mászóengedélyt. A hegymászó ezért úgy döntött, hogy a Manaszlut szeretné meghódítani. A szintén Nepálban található 8156 méter magas csúcs a nyolcadik legmagasabb a világon.

Mindkét hegymászó az elmúlt napokban a Fogarasi-havasokban edzett Romániában.
A közlemény felidézi, hogy Lengyel Ferenc nyári expedíciója is sikerrel zárult: a 7134 méter magas Ibn Szína-csúcsot mászta meg júliusban.