Kozák és Carrington harca várható a királykategóriás versenyszámban

Kozák Danuta
Az aranyérmes Kozák Danuta, a második helyezett dán Emma Jorgensen és a harmadik helyen végzett új-zélandi Lisa Carrington a női kajak egyesek 500 méteres versenyének eredményhirdetésén a Rio de Janeiró-i nyári olimpián
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta és a kétszeres olimpiai bajnok Lisa Carrington nagy csatáját várja jövő heti szegedi világbajnokságon a K1 500-es méteres királykategóriás versenyszámban.

Kozák és Carrington – jelenleg a két legnagyobb név a női kajakban. Mindketten többszörös olimpiai bajnokok, Szegeden pedig összecsapnak egymással K1 500 méteren, amely a nőknél gyakorlatilag ugyanaz a „király szám", mint a férfiaknál a K1 1000 méter – írja a Magyar Kajak-Kenu Szövetség.

Kozák Danuta a 2012-es londoni olimpia óta dominálja ezt a távot, míg a 200 méter Carrington territóriuma volt. Kozák ugyan néha kacérkodott a rövidebb távval, de nem igazán akart áttérni, míg az új-zélandi versenyző egyértelművé tette, hogy szeretné elkobozni a koronát a magyar kajakostól 500 méteren. A riói olimpia óta a tavalyi világbajnokság volt az első komolyabb nemzetközi versenye a szülésből visszatért Kozáknak, aki mindjárt meg is nyerte az 500 egyest, emlékeztetve mindenkit arra, hogy ki a szám királynője.

Az aranyérmes Kozák Danuta, a második helyezett dán Emma Jorgensen és a harmadik helyen végzett új-zélandi Lisa Carrington a női kajak egyesek 500 méteres versenyének eredményhirdetésén a Rio de Janeiró-i nyári olimpián Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az idén azonban kiderült, hogy ő sem verhetetlen. Igaz, hogy vírusos betegség hátráltatta, de az Európa Játékokon kikapott a hazai pályán versenyző Volha Khudzenkától, aki Carringtont is legyőzte már a 2017-es világbajnokságon – Kozák távollétében. A fehérorosz kajakos tavaly Kozák és Carrington mögött harmadik lett a vébén, ő lehet még az, aki beleszól az aranyérem sorsába Szegeden.

Ha jó napot fog ki, a mindössze 23 éves Emma Jörgensen is odaérhet a dobogóra, ahogy tette a riói olimpián is, ahol Kozák mögött ezüstérmes lett, míg az idén az Európa Játékokon bronzérmet szerzett, a 200 métert pedig megnyerte.