Társoldalunk:

Kiderült, melyik olimpikonunk akart hamis nyelvvizsgával diplomát szerezni

2019.08.14. 13:52

A háromszoros olimpikon Bor Barna a Nemzeti Sportnak elismerte, hogy hibázott, amikor hamis nyelvvizsga-bizonyítvánnyal próbált meg diplomát szerezni. A világbajnoki ezüstérmes cselgáncsozó már az ügyészségi végzést is megkapta, a pénzbírságot befizeti.

Július közepén vádat emelt Magyarország Ügyészsége az egyik olimpikon ellen nyelvvizsga-bizonyítvány hamisítása miatt. Kiderült, hogy a szóban forgó sportoló Bor Barna cselgáncsozó, aki szerdán a Nemzeti Sportnak elárulta: hibázott, vállalja a felelősséget, és tanult az esetből. 

A szóbeli vizsgám megvolt, az írásbeli sajnos nem jött össze, pedig sokszor próbálkoztam vele. Nagyon el voltam keseredve, ezért hoztam egy rossz döntést, amit nem kellett volna" - mondta a Nemzeti Sportnak Bor Barna. - De emberek vagyunk, hibázunk, és én most vállalom is a hibámért a felelősséget.  A végzést megkaptam az ügyészségtől, a pénzbírságot befizetem, valóban nem szép történet, de az én ügyem. Most a hírhajhászás érdekében sokan próbálnak leírni, úgy fogalmaznak egyesek, akik nem is ismerik a pályafutásom, hogy így nem lehetek példakép. Pedig sportolóként mindig becsülettel képviseltem az országot, rengeteget adtam a magyar dzsúdónak, a magyar sportnak, és ettől az esettől függetlenül én ugyanaz a Bor Barna vagyok. Az az ember, aki eddig is voltam, aki szereti a cselgáncsot, a munkáját, aki az edzőteremben tudásával, hozzáállásával igenis példát mutat a gyerekeknek. Azt hiszem, sok ezerszer fontosabb probléma van a világban, amivel foglalkozni lehetne. Ezt a bajt én főztem magamnak, nekem is kell megenni, nekem kell szembenéznem a saját rossz döntésemmel. Sajnálom, hogy így történt, tanultam belőle, ennél többet nem tudok hozzátenni."