Társoldalunk:

Olimpia 2020, tizenhatodik nap: Maraton életre-halálra, aranyéremre

2019.08.09. 04:30

Egy év múlva, 2020. augusztus 9-én a tokiói olimpia utolsó versenynapján a férfi maratoni futás ígérkezik a legérdekesebbnek. Előre inni a medve bőrére nem szokás, de ebben az esetben mégis azt kell mondanunk, hogy valami egészen fatális tévedésnek, vagy szerencsétlenségnek kellene történnie ahhoz, hogy az olimpiai bajnokot ne Eliud Kipchoge-nek hívják. Olimpiai sorozatunk tizenhatodik, befejező része következik.

A miértre a választ legnagyobb ellenfelétől, a négyszeres olimpiai bajnok Sir Mo Farah-tól kapjuk meg. Az 5000 és 10.000 méter londoni és riói olimpiai bajnoka két éve, a hazai rendezésű, londoni vb-n búcsút intett a pályaversenyzésnek, és a maratoni táv felé vette az irányt. Logikus lépés volt, hiszen az akkor 34 éves futó még megnyerte a 10.000 méter világbajnoki címét, 5000 méteren viszont általános meglepetésre csak az ezüst jutott neki. Vagyis gyorsasága még volt, a hajrája azonban már nem volt annyira ellenállhatatlan, mint korábban.

Mo Farah 2017-ben hagyott fel a pályaversenyzésselForrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Anke Waelischmiller/Sven Simon

A maratoni távon viszont ez a gyorsaság bőven elég, gondolhatta, „csak" hozzá kell tenni a megfelelő állóképességi munkát. A munkásságáért a Brit birodalom lovagjává ütött futó ennek szellemében folytatta a tokiói olimpiai ciklust. A főpróba az idén, a londoni maratonin történt meg, amikor is megmérkőzött a világcsúcstartó, olimpiai bajnok, a maratoni távon 12 versenyéből 11-et megnyerő Eliud Kipchoge-vel.

A kenyai minden idők második legjobb eredményével, 2:02:37 órával – mindössze 58 másodperccel elmaradva tavaly Berlinben futott saját rekordjától – győzött. A vert mezőnyben szerénykedő Mo Farah pedig a verseny után úgy nyilatkozott, hogy inkább visszamegy pályára versenyezni, mert amíg Kipchoge a maratoni távon indul, addig senki másnak nincs esélye ellene a világon. Ezek után egy ilyen nyilatkozat felér a teljes, feltétel nélküli kapitulációval.

De mit is tud Eliud Kipchoge, amit senki más a világ pillanatnyilag legnépszerűbb atlétikai versenyszámában, a maratoni futásban?

Az első, és legfontosabb tényező a sebessége. Ne feledjük, mielőtt maratoni távon próbálkozott volna, kiváló 1500, és 5000 méteres síkfutó volt. Hogy mást ne mondjunk, 18 évesen, 2003-ban, a párizsi vb-n Hicham el-Guerrouj-t, a távfutás egyik legnagyobb klasszisát győzte le a fináléban. 1500 méteren pedig legjobb eredménye 3:33.20 perc. Vagyis pokoli gyors volt mindig is.

5.000 méteren olimpiai bronzérmes lett Athénban, 2004-ben, majd négy évvel később eggyel feljebb léphetett, Pekingben ezüstöt akasztottak a nyakába. Aztán jött a számára balul sikerült londoni olimpia, ahová el sem jutott, mert elbukott a kenyai válogatón.

Eliud Kipchoge a londoni olimpia után váltott a maratonraForrás: AFP/Adrian Dennis

Ezek után gondolta át karrierjét, és fordult a maratoni táv felé. Az elért eredményeit tekintve nem túlzás azt állítani, hogy munkássága csak Usain Boltéhoz mérhető.

Maratoni távon 2013 áprilisában, Hamburgban mutatkozott be, ahol rögtön pályacsúcsot jelentő 2:05:30 órás idővel győzött. Szeptemberben, Berlinben még ebből a rendkívül erős idejéből is faragott 1:25 percet, és bár nagyon közel járt a győzelemhez, volt nála egy gyorsabb, az akkor 2:03:23 órás világcsúccsal nyerő szintén kenyai Wilson Kipsang. Innentől viszont nem volt megállás. Évente menetrend szerint két maratonit vállal. 2014-ben Rotterdamban és Chicagóban győzött, 2015-ben Londont vette célba tavasszal, majd ősszel visszatért Berlinbe, ahol immár győzni tudott a 2:04:00 órás egyéni csúcsával.

2016-ban a londoni maratoni jelentette számára az olimpiai főpróbát. Nos, a 2:03:05 órás versenyrekordja, amely akkor minden idők harmadik legjobb eredményének számított, csak hét másodperccel maradt el honfitársa, Dennis Kipruto Kimetto világcsúcsától.

Rióban a távolról sem ideális körülmények között, esős, párás időben megrendezett olimpiai versenyen egyáltalán nem érdekelte, milyen idővel győz. Ez az egyetlen maratoni eredménye, amely lassabb, mint a debütálásakor futott 2:05:30.

Kipchoge 2016-ban megnyerte a riói olimpiátForrás: MTI/EPA/Franck Robichon

De egy olimpiai címet soha nem kell magyarázni, azt „csak" meg kell nyerni, és a riói ötkarikás játékokon egyértelmű volt, hogy senki sem érhet a nyomába. Két éve egy meglehetősen furcsa, az atlétikában szokatlan teszt is bekerült a programjába. A Nike sportszergyártó vállalat a „Breaking2" projekttel azt szerette volna bizonyítani, hogy a maratoni futásban áttörhető a szinte elérhetetlennek tűnő két órás álomhatár a maratoni futásban. A dolog „szépséghibája", hogy ezt nem egy hagyományos versenyen, hanem a monzai Formula-1-es versenypályán körözve, egy felvezető autó szálárnyékában, váltott „nyulakkal" képzelték el. Vagyis olyan körülmények között, amilyenek egy versenyen soha, semmilyen körülmények között nem lennének elképzelhetőek. Persze nem is ez volt a cél, hanem a két órás határ ledöntése. Amely 25 másodperccel elmaradt ugyan, de Kipchoge megérezte, hogyan lehet igazán brutális sebességgel végigfutni a 42.195 méteres távot.

Két éve ősszel Berlinben a rettenetes időjárási körülmények között esélye sem volt a rekordra, de az újabb győzelméhez ezúttal sem fért kétség, nem hogy bárki más.

A berlini maratont világcsúccsal nyerte meg 2018-banForrás: AFP/John Macdougall

A sorminta tavaly Londonban folytatódott – ismét elmaradt világcsúccsal -, hogy aztán Berlinben feltegye egész eddigi pályafutására a koronát. A szakértők szerint nem is ideális időjárási körülmények között – 19 fokos, verőfényes napsütés volt 2018. szeptember 16-án Berlinben – az irammenői is hamarabb kiálltak, mint azt előzetesen várni lehetett, végig olyan iramot diktált, hogy mindent elsöpört az útjából.

Az igazán nagy fegyvertény az volt ennél a világcsúcsnál, hogy mert lassabban kezdeni, mint Dinnis Kipruto Kimetto. Féltávnál még „csak" 1:01:06 óránál járt, 25 kilométernél is valamivel több mint egy perc hátrányban volt a világcsúcs részidejéhez képest. Ám onnantól nem hogy lassult volna, hanem még képes volt fokozni a tempót, és a végül a korábban elképzelhetetlennek tartott 2:01:39 órás idővel, a táv második felében sem lassulva ért célba. A célvonal mögött majd' száz méterrel várakozó edzőjéig szinte olyan tempóban futott, mintha az még a versenyhez tartozna. Olyan elementáris erővel ugrott Patrick Sang nyakába, hogy abban a mozdulatban benne volt minden tisztelet, szeretet, és köszönet a mester iránt.

A lényegében már így is teljes életművet a Sang-Kipchoge kettős két eredménnyel fényezheti még tovább. Egyrészt a világ legnagyobb vegyi ipari konszernjének támogatásával az idén október 12-én Bécsben ismét belevág a 2 órás maratoni áttörésébe – ezúttal a még hangzatosabb Ineos1:59 a projekt neve. Aki teheti, és érdekli a maratoni futás, az látogasson el jó két hónap múlva a Práterbe. Mert függetlenül attól, hogy Kipchoge sikerrel jár-e, és áttöri a kétórás álomhatárt, vagy sem, olyat fog látni, amilyet valószínűleg sem előtte, sem utána jó sokáig nem lesz alkalma.

Kipchoge célja, hogy 2019-ben Bécsben két órán belül lefussa a maratontForrás: Anadolu Agency/2019 Anadolu Agency/Kate Green

A másik nagy cél pedig az olimpiai címvédés. Hiszen az első, 1896-os athéni ötkarikás játékok óta mindössze két versenyzőnek sikerült ez. Az etióp császár legendás testőre, Abebe Bikila először 1960-ban, Rómában csattogott végig mezítláb a Via Appia macskaköves utcáin, hogy így is bizonyítsa népe, és saját maga hősiességét. Az akkor elért 2:15:16 órás világcsúcsát négy évvel később Tokióban immár edzőcipőben javította tovább 2:12:11 órára, és lett ismét a bajnokok bajnoka.

Abebe Bikila 1960-ban mezítláb futva nyerte meg a római olimpiátForrás: AFP

A másik duplázó Waldemar Cierpinski volt. A keletnémet futó 1976-ban, Montrealban győzött először, hogy négy év múlva – ha foghíjas mezőnyben is, de - megismételje sikerét.

Kipchoge legfőbb célja, hogy harmadikként ő is ennek a végtelenül exkluzív klubnak a tagja lehessen. Elszántságát, céltudatosságát, a munka, és az edzések iránti alázatát, valamint eddig elért eredményeit figyelembe véve az ötkarikás játékok legnagyobb meglepetése lenne, ha nem sikerülne neki a címvédés Tokióban.