Négy címvédés történt a kajak-kenu ob zárónapján

Szegedi Kajak-kenu világkupa negyedik, záró napja 2018 május 20-án Szegedi Kajak-kenu világkupa negyedik, záró napja 2018 május 20-án
A kajak-kenu válogatott tagjai hamarosan birtokba vehetik a Maty-éri versenypályát
Vágólapra másolva!
Négy számban is megvédte címét a tavalyi győztes a szolnoki kajak-kenu országos bajnokság vasárnapi zárónapján, amelyen a 200 és 5000 méteres döntőket bonyolították le.

A legrövidebb távon a kenus Hajdu Jonatán duplázott, előbb egyesben, majd dunaferres klubtársával, Slihoczki Ádámmal párosban is megismételte 2018-as sikerét, s így összesen három aranyéremmel zárta a mostani versenyt.
Ugyancsak három elsőséget gyűjtött a győriek kenusa, Balla Virág, aki ezúttal is Devecseriné Takács Kincsővel indult C-2 200-on, s az ezen a távon szinte hihetetlennek tűnő közel 4.5 másodperces előnnyel nyert. A duó megvédte címét.
A háromnapos viadal egyik leglátványosabb jelenete volt, hogy a férfi kajaknégyesek eredményhirdetésekor 16-an álltak a dobogón, a harmadik helyen ugyanis holtverseny alakult ki.

A számot az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra készülő 500-as kvartett, Nádas Bence, Birkás Balázs, Kuli István és Tótka Sándor nyerte.

A pénteken kezdődött ob a délutáni 5000 méteres döntőkkel zárult, ezekben a kajakosoknál a címét megvédő Noé Bálint, valamint Somogyi Szilvia, a kenusoknál pedig Viola Viktor és Lakatos Zsanett diadalmaskodott.