Vágólapra másolva!
A magyar szinkronúszó-válogatott 12. helyen végzett a csapatok szabad kombinációs versenyében, amivel tovább írta a sikertörténetét a szinte csak juniorokból álló együttes. A világbajnoki címet Oroszország szerezte meg, amely minden számot megnyert, amiben elindult.

Kiküldött munkatársunk jelentése Kvangdzsuból:

A lányok már azzal történelmi bravúrt értek el, hogy bejutottak a csapatverseny szabad kombinációs számának döntőjébe, korábban ugyanis egyetlen magyar csapat sem tudta beverekedni magát bármilyen fináléba.

Innentől ez már jutalomjáték volt Natalija Taraszova tanítványainak, akik mindenféle nyomás nélkül ugorhattak medencébe a Joszu Gymnasiumban.

Elsőként a hazai csapatot szólították, amelyet a közönség óriási ovációval köszöntött. A koreai válogatott 77,7 ponttal a 11. helyen végzett a selejtezőben, ezt most sikerült túlszárnyalniuk, 78,8-es eredményüket félelmetes hangorkánnal jutalmazta a publikum.

Őket az izraeliek követték, akik 83,76-ot kaptak, majd jöttek a magyar lányok.

Az Apáthy Anna, Dávid Janka, Farkas Dóra, Gács Boglárka, Gerstenkorn Mira, Hungler Szabina, Kassai Kamilla, Péntek Lili Hajnal, Szabó Anna, Teravágimov Virág összeállítású együttes a bő négyperces előadására 77,933 pontot kapott, amivel fél ponttal megjavította a selejzetős eredményét.

Remek eredményt ért el a magyar csapat Forrás: MTI/AP/Mark Baker

A szövetségi kapitány, Natalija Taraszova elégedetten értékelte a csapat teljesítményét, meg is puszilgatta a lányokat:

"Csak egy kis hibánk volt az elején, de nagyon elégedett vagyok a lányokkal, akik a legjobbjukat nyújtották ennyi ember előtt is. A pontszámnak örülök, és annak is, hogy sikerült javítani a kvalifikációhoz képest.

A csapat tagjai is boldogan nyilatkoztak a vegyes zónában:
"Sokat javítottunk és már nagyon közel voltunk a 80 ponthoz. Belülről is azt éreztük, hogy jól sikerült, aztán Natalija is megdicsért minket, szóval elégedettek vagyunk. Óriási élmény számunkra az egész év, remek csapat kovácsolódott össze, amit a vb még jobban összehozott.

Szinte juniorok vagyunk, az átlagéletkor 16 és 17 év között van, úgyhogy ez a jövőre nézve komoly lehetőség volt. Emellett pedig büszkék is vagyunk arra, hogy eljutottunk ide."

Ezzel a pontszámmal a magyar válogatott a 12. helyen végzett a világbajnokságon.

A magyarok a női szinkronúszók csapatversenye szabad kombinációjának döntőjében a kvangdzsui vizes világbajnokságon Forrás: MTI/AP/Mark Baker

Ami az esélyeseket illeti, a nagy kérdés az volt, hogy az orosz csapat képes-e kijavítani azt a hihetetlen bakit, amit elkövetett a selejtezőben. Akkor ugyanis kicsúsztak az időkeretből, de még pontlevonással együtt is 96,5667-et kaptak, viszont alakítaniuk kellett a programon.

A döntős produkcióval azonban eloszlattak minden kételyt, és elképesztő, 98 pontot szereztek, amivel a világbajnoki címet is megnyerték.

Második helyen Kína végzett 96,5667 ponttal (ennyit kaptak az oroszok büntetéssel együtt a selejtezőben), a bronzérem pedig a 94,5333 pontot gyűjtő Ukrajnáé lett.

Ezzel az orosz küldöttség az összes számot megnyerte, amiben elindult, az úgynevezett highlight programban távollétükben Ukrajna győzött.