Szerb ellenfele lesz Balázs Attilának az umagi tenisztorna döntőjében

Horizontal
A szerb Dusan Lajovic lesz Balázs Attila ellenfele az umagi tenisztorna döntőjében
Vágólapra másolva!
A negyedik helyen kiemelt szerb Dusan Lajovic lesz Balázs Attila döntős ellenfele az 524 ezer euró (168 millió forint) összdíjazású umagi salakpályás férfi tenisztornán.

Lajovic a szombati elődöntőben az olasz Salvatore Carusóval találkozott, aki az első, elveszített játszma után lábsérülés miatt feladta a mérkőzést.

A szerb Dusan Lajovic lesz Balázs Attila ellenfele az umagi tenisztorna döntőjében Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

Az ATP honlapja szerint a világranglistán 207. magyar játékos eddig háromszor mérkőzött meg az ugyanott 36. szerbbel, akit salakon mindkétszer legyőzött - 2008-ban Szerbiában, 2017-ben Budapesten -, egyetlen vereségét pedig kemény borításon szenvedte el 2011-ben.

A horvátországi torna honlapja alapján a vasárnapi döntő 20 órakor kezdődik.

Eredmények, elődöntő:
Lajovic (szerb, 4.)-Caruso (olasz) 7:5 után Caruso feladta