Vágólapra másolva!
Az első helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic magyar, francia kettős két játszmában kikapott a harmadikként kiemelt Hszie Szu-vej, Barbora Strycová, tajvani, cseh duótól a wimbeldoni teniszverseny női páros tornájának elődöntőjében.

Az első játszmában a két páros fej-fej mellett, egészen 6-6-ig, azaz rövidítés döntött a szett sorsáról. Érdekesség, hogy mindkét kettős olyan biztosan hozta a maga adogatójátékát, hogy még bréklabdát sem láthattak a szurkolók. A rövidítésben Strycováék koncentráltak jobban, és ők nyerték az első szettet.

A második játszma első adogatójátéka viszont azonnal meghozta az első bréket, sajnos Kristina Mladenovic szerváját "lopta" el az ellenfél. Strycováék viszont a második játszmában sem hibáztak, amikor rajtuk volt az adogatás sora, így hatodik mérkőzésüket is szettveszteség nélkül nyerték meg, és jutottak egyúttal a döntőbe.

A fináléban a negyedikként rangsorolt Gabriela Dabrowski, Szu Ji-fan kanadai, kínai kettős vár a Hszie, Strycová párosra.

Eredmény, női páros elődöntő:
Babos, Mladenovic (1. magyar, francia)–Hszie, Strycová (3., tajvani, cseh) 6:7 (5:7), 4:6