Vágólapra másolva!
Az utolsó simításokat végzik a hétfőn kezdődő budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokság helyszínén, a BOK Csarnokban, ahova már folyamatosan érkeznek a csapatok. A magyar válogatott pénteken délelőtt nyílt edzésen vett részt, így a versenyzők testközelből érezhették, hogy hamarosan kezdetét veszi az év fő eseménye. A helyszínen beszélgettünk Szilágyi Áronnal, Szatmári Andrással, Rédli Andrással és Márton Annával az esélyekről, az elvárásokról, és a hazai pálya előnyeiről és hátrányairól.

A BOK Csarnokban lassan minden készen áll a budapesti világbajnokságra, ami július 15-én kezdődik. A magyar fővárosban, az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon 115 ország 1068 vívója lép majd pástra. Péntek délelőtt már a magyar csapat tagjai is ismerkedhettek a helyszínnel, ugyanis sajtónyilvános edzést tartottak.

A sportág és az esemény legnagyobb sztárja természetesen a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron, akinek egyéniben és csapatban is van Európa-bajnoki aranya, csapatban világbajnok, de egyéniben még nincs világbajnoki aranya, de elmondása szerint ezen nem görcsöl.

„Nagyon várom, hogy végre pástra léphessek, annak pedig nagyon örülök, hogy végre a mi sportágunk kerül reflektorfénybe. Vannak komoly céljaim, de az elvárásokkal nem foglalkozom, csak magamra koncentrálok.

Jó asszókat szeretnék vívni, és tiszta lelkiismerettel hazatérni. Egy éremmel talán már elégedett lennék, de persze egy esetleges elődöntőnél azért nem húznám be a féket” – mondta a kétszeres olimpiai bajnok kardozó, Szilágyi Áron.

Szilágyi Áron sztárallűrök nélkül készül a budapesti világbajnokságra Forrás: Csudai Sándor - Origo

„Ami a csapatot illeti, bármilyen dobogós helyezésnek örülnénk. Az elmúlt években jöttek az eredmények, jó lenne tartani ezt a hagyományt. A csapat nagyon motivált, készülünk a lehetséges ellenfelek ellen, folyamatosan videózunk, elemzünk. 2013-ban remek hangulat volt a hazai világbajnokságon, remélem, most is sokan lesznek, pályafutásom egyik legemlékezetesebb versenye volt az. Az utolsó pár napban már csak a verseny előtti rutin vár rám,

vasárnap beköltözünk egy szállodába, mintha nem Budapesten lenne a verseny, hétfőn itt leszek a selejtezőn, pihenek, edzem, nincsen semmi sztárallűröm,

ami különleges lenne. Inkább magamra koncentrálok, de hétfőn jövök a kardozók selejtezőjére, és szurkolok a srácoknak.

„Három nap múlva kezdünk, így már lassan mindent elvégeztünk, amit szerettünk volna. Kicsit másképp kell készülnöm, mert kicsúsztam a világranglistán a legjobb tizenhatból, ezért nem vagyok kiemelt, de már úgy készültem, hogy csoportban is vívnom kell.

lehet ismerkedni a körülményekkel, persze nem szeretnék túl sok időt tölteni a teremben, jó lenne gyorsan a főtáblára jutni, miközben jól bemelegítek a komolyabb küzdelmekre” – mondta a kardozó Szatmári András, aki a 2017-es lipcsei világbajnokságon egyéniben nyert aranyérmet.

A világbajnok Szatmári András célja csak az éremszerzés lehet Forrás: Csudai Sándor - Origo

„Nem érzem akkora tehernek, hogy érmeket várnak tőlünk, főleg csapatban szeretnénk bizonyítani. Az elmúlt öt világversenyen mindig érmet szereztünk, ezt szeretnénk folytatni. Ez az olimpiai kvalifikáció szempontjából is nagyon fontos lenne, hatalmas lépést tehetnénk a szereplés felé, de még akkor sem mehetnénk biztosra. Ha a csapat nem lenne a négy között, az meglepetés lenne, de egy Korea nélküli döntő is meglepetés lenne.

Talán egy magyar-koreai döntő lenne a legkevésbé meglepő, de a hazai győzelemre mindenki felkapná a fejét, ellenük nem mi vagyunk a favoritok.

A cél az, hogy jussunk a legjobb négy közé. Ez persze alapvetően egyéni sportág, jó lenne ott is egy jó versenyt magam mögött tudni. Jó lenne a legjobb nyolc közé jutni, de világbajnokként azért csak az éremszerzés lehet a célom. A főtáblán akár lehet négy magyar is, előfordulhat, hogy összekerülünk, de én erre külön nem készülök. Az Európa-bajnokságon összefutottunk Szilágyi Áronnal, akkor én nyertem, egy évvel ezelőtt ő vert meg engem, ez benne van a pakliban” – tette hozzá Szatmári András.

Az utolsó simításokat végzi a magyar csapat Forrás: Csudai Sándor - Origo

„Nagyon jól sikerült a felkészülés, kellő önbizalommal várhatjuk a hazai világbajnokság kezdetét. A düsseldorfi Európa-bajnokságon bronzérmet szereztünk a csapattal, erre pedig hat éve nem volt példa. Ha ugyanazt a fegyelmezett vívást tudjuk bemutatni, akkor szép eredményt érhetünk el. A 2013-as világbajnokságon már vívtam ebben a teremben, akkor aranyat nyertünk a csapattal. A mostani döntős csarnokra azt mondják, leginkább a riói olimpia helyszínére hasonlít, ami szintén kellemes emlék.

Én személy szerint azt szeretem, amikor a vér- és az izzadságszag keveredik, kiabáló vívók lepik el a pástokat, és a nézők pedig a kordonon kívülről szurkolnak.

Nekem csupa jó emlékem van Budapestről, 2013-ban a Híradót is megszakítva adták élőben a döntőnket, ahol vasárnap este pont az ukránokat vertük, majdnem ötezer szurkoló előtt vívtunk, meg is lepődtek a külföldiek, mekkora hangulat volt itt. Most is az ukránokra készülünk, velük kezdünk a legjobb nyolcért. Ez egy igazi háború a tokiói olimpiáért, mi nagyot léphetnénk, miközben egy komoly ellenlábastól akár el is búcsúzhatnánk. Folyamatosan videózunk, elemzünk, de nem görcsölünk erre rá, az ukránok biztosan jobban meg lesznek majd illetődve, mint mi” – mondta a párbajtőröző, Rióban a csapattal bronzérmes Rédli András.

Rédli András szerint kezd összeérni a csapat Forrás: Csudai Sándor - Origo

„A csapatunk egyre jobb, egyre jobban megismerjük egymást, az Európa-bajnokságon hat év szünet után állhatott újra dobogóra a csapat. Jól kiegészítjük egymást, a bohém fiatalok és én, a magam tapasztalatával. Egyéniben van 229 induló, nagyon nehéz jósolni, kiegyensúlyozott a mezőny.

Elsősorban azt szeretném, ha jól menne a vívás, és azt, hogy jó teljesítményt nyújtsak, és akkor valahol ott lehetek én is a végelszámolásnál. Ha valaki éremért harcol, akkor kijövünk drukkolni, de az energiáinkat az ukránokra fogjuk összpontosítani. A következő napokban pihenni fogok, fel kell töltődnöm. Szombaton kijövök a cselgáncs Grand Prix-re szurkolni kicsit, és magamba szippantom a hazai közeget, aztán vasárnap jöhet egy kis kirándulás, de a főszerep a pihenésé lesz” – tette hozzá Rédli András.

„Jó sikerült a felkészülés, volt egy kisebb sérülésem, ami az Európa-bajnokság után kiújult, ezért egy kicsit különlegesebb volt ez a ráhangolódás, de fantasztikus stábbal dolgozunk, mindent megtettek azért, hogy a leghamarabb rendbe jöjjek, és ne essek ki a ritmusból. Az Európa-bajnokság jól sikerült, így kellő önbizalommal, vidáman készültünk” – mondta Márton Anna, aki a düsseldorfi Európa-bajnokságon egyéniben bronz-, a kardcsapattal ezüstérmet szerzett.

Márton Anna az előnyére fordítaná a hazai szereplést Forrás: Csudai Sándor - Origo

„Szeretnénk élvezni a vívást hazai közönség előtt, erőt meríteni a szurkolókból és örömmel vívni a család és a barátok előtt. Ha ez sikerül, akkor lehet esélyünk bárki ellen.

Reggel már körbejártuk a csarnokot, nagyon szépen felépítettek mindent. Az utolsó napokban már könnyebb edzéseket végzünk, inkább a technikai és taktikai elemeket gyakoroljuk, és készülünk mentálisan is. Hamarosan beköltözünk a szállodába, és készülünk a versenyre. A csapat a lengyelek ellen kezd majd, kicsit csapkodósak, de remélem, jól be tudunk ellenük melegíteni, és a legjobb négyért jöhetnek majd az olaszok.”

A budapesti vívó-világbajnokság július 15-23. között lesz a BOK Csarnokban.