Az első hegyi befutó után új sárga trikósa van a Tour de France-nak

cycling Horizontal
Julian Alaphilippe hatalmasat küzdött, a jóváírásokkal veszítette el a sárga trikót
Vágólapra másolva!
A belga Dylan Teuns nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny hatodik szakaszát csütörtökön, míg az olasz Giulio Ciccone átvette a vezetést összetettben.

A Mulhouse-ból indult 160,5 kilométeres távnak szemerkélő esőben vágott neki a 175 kerékpáros, akikre egy gyorsasági részhajrá, valamint hét kategorizált hegy - két-két harmadik és második, illetve három első kategóriás emelkedő, köztük a hegyi befutó a La Planche des Belles Filles-en - megmászása várt.

Az etap elején 14 fős szökevénycsoport alakult ki, benne a pöttyös trikós belga Tim Wellensszel, aki a hegyi pontversenyhez gyűjtögette a pontokat, a boly pedig nyolc perc feletti előnyt dolgozott ki.

Az utolsó két hegyre szétszakadt a csoport, az élen négyen tekertek, a mezőnyt pedig - amelyben ott voltak az összetett esélyesei - a Movistar vezette. A záró emelkedő, a hét kilométer hosszú La Planche des Belles Filles 8,7 százalékos meredekséggel - és Thibaut Pinot-t bíztató feliratok sokaságával - várta a versenyzőket, akik

az utolsó kilométeren 24 százalékos, murvás úton tekertek.

Az utolsó hegyen ketten maradtak az élen, Dylan Teuns és a Giro d'Italia hegyi pontversenyének győztese, Giulio Ciccone. A szakaszt végül a Bahrain-Merida belga versenyzője nyerte, míg a Trek-Segafredo olasz kerekese - a jóváírásoknak is köszönhetően - átvette a sárga trikót a francia Julian Alaphilippe-től.

Az esélyesek csoportja is megnyúlt a cél előtt, és külön időkkel érkeztek a hegytetőre a versenyzők, de jelentős hátrányt senki nem kapott a favoritok közül.

Julian Alaphilippe hatalmasat küzdött, a jóváírásokkal veszítette el a sárga trikót Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

6. szakasz, Mulhouse-La Planche des Belles Filles, 160,5 km, hegyi befutó:
1. Dylan Teuns (belga, Bahrain-Merida) 4:29:03 óra
2. Giulio Ciccone (olasz, Trek-Segafredo) 11 másodperc hátrány
3. Xandro Meurisse (belga, Wanty) 1:05 perc hátrány
4. Geraint Thomas (brit, Ineos) 1:44 p h.
5. Thibaut Pinot (francia, Groupama-FDJ) 1:46 p h.
6. Julian Alaphilippe (francia, Deceuninck - Quick-Step) azonos idővel

Az összetett élcsoportja:
1. Ciccone 23:14:55 óra
2. Alaphilippe 6 mp h.
3. Teuns 32 mp h.

Pénteken a Belfort és Chalon-sur-Saone közötti 230 kilométer megtétele vár a mezőnyre, amely összesen 3460 kilométert teljesít a július 28-i párizsi befutóig.