Chris Froome három hét után elhagyhatta a kórházat

Chris Froome, kerékpározás
A brit Chris Froome történelmi triplázásra készül
Vágólapra másolva!
Három héttel rendkívül súlyos balesete után elhagyhatta a kórházat és hazatérhetett Chris Froome, a négyszeres Tour de France-győztes brit kerékpáros.

A 34 éves klasszis - a most hétvégén rajtoló francia körversenyre készülve - az egyéni időfutam pályáját járta be a Dauphiné elnevezésű franciaországi viadalon június 12-én, amikor hatalmasat bukott.

A brit Chris Froome történelmi triplázásra készül Forrás: BELGA/AFP/Yuzuru SUNADA/Yuzuru Sunada

Csaknem 60 kilométeres óránkénti sebességgel száguldva lefelé a nagy szélben nekiment egy falnak, eltörte a combcsontját, valamint a jobb könyökét, illetve több bordáját is. A roanne-i kórházba szállították, majd később mentőhelikopterrel St. Étienne-be vitték, ott műtötték meg, s egy ideig az intenzív osztályon ápolták.

Froome - aki egy ízben megnyerte a Giro d'Italiát és a Vuelta a Espanát is - ötödik győzelmére készült az idei Tour de France-on, amivel utolérhette volna az örökrangsor élén a spanyol Miguel Induraint, a belga Eddy Merckxet, a francia Bernard Hinault-t és Jacques Anquetilt.