Szteroiddal bukott meg a világbajnok magyar kajakos

Takács Tamara, kajak-kenu
Takács Tamara, miután második helyen ért célba a női kajak egyesek 1000 méteres döntőjében
Vágólapra másolva!
Szerdán számoltunk be róla, hogy a világ- és Európa-bajnok kajakos, Takács Tamara fennakadt egy doppingvizsgálaton, a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség pedig első fokon négyéves eltiltással sújtotta a 22 éves sportolót, akit 2017-ben itthon az év legjobb női versenyzőjének választottak.

A Blikk már azt is tudni véli, milyen szerrel bukott meg a kajakos. A lap szerint Takácsot még februárban ellenőrizte a Magyar Antidopping Csoport (MACS), és a szintetikus szteroidok közé tartozó sztanozolol nevű szert mutatták ki a szervezetében.

Takács Tamara Forrás: MTI/Kovács Tamás

Dr. Dányi Szilárd a kajakos ügyvédje a lapnak elmondta, fellebbezni fognak.

„A laborvizsgálat eredménye ellenére szeretnénk kiemelni, Tamara szándékosan semmilyen doppingszert nem szedett be, ezáltal nem is követhetett el szándékos doppingvétséget. Jelen ügyben nem meghatározott doppingszerről van szó, így a doppingeljárásban a sportolónak kell bizonyítania ártatlanságát. Az egyik lehetőség az, hogy valaki az akaratán kívül az ételébe, italába tehette a szert. A másik opció, hogy valamelyik, legálisan szedhető táplálékkiegészítője szennyeződött, ezáltal jutott doppingszer a szervezetébe” – mondta az ügyvéd.

„Mint minden normális embert, őt is megviseli lelkileg a helyzet. Száz százalékig biztos az igazában, ezért ismeretlen tettes ellen büntetőeljárást is kezdeményezett az ügyben” – tette hozzá dr. Dányi Szilárd.