Vágólapra másolva!
A mindössze 15 éves Cori Gauff a legjobb 16 közé jutott a wimbledoni teniszbajnokság női versenyében.

A 16 közé jutásért vívott találkozón a világranglistán 60. szlovén Polona Hercognak a megnyert első játszma után a második szettben 5:3-nál és 5-4-nél is mérkőzéslabdája volt, ám Gauff (313.) mindkettőt hárította. A fiatal amerikai játékos aztán Hercog hibáit is kihasználva rövidítésre mentette a játszmát, majd második lehetőségét kihasználva le is zárta azt.

A 15 éves Cori Gauff a wimbledoni torna legnagyobb szenzációja Forrás: AFP/Daniel Leal-Olivas

A harmadik szett előtt a 28 éves Hercogot röviden ápolni kellett, Gauff pedig a játszma elején 4:1-re ellépett, ám a szlovén játékos egyenlíteni tudott (4:4). A 2 óra 45 perces összecsapás végjátékát viszont Gauff bírta jobban, és így ott lesz a 16 között, ahol a korábbi világelső román Simona Halep vár rá.

Gauff már azzal történelmet írt, hogy a selejtezőből főtáblára került, mert ez ilyen fiatalon még senkinek nem sikerült a profi érában. Az első fordulóban pedig honfitársát, egyúttal egyik példaképét, a Wimbledonban ötszörös bajnok Venus Williamset múlta felül, ezzel 1991 óta a legfiatalabb játékosként tudott meccset nyerni a 128-as főtáblán. Az amerikai tehetség a második körben a szlovák Magdalena Rybarikovát is két játszmában múlta felül.

Eredmények, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Gauff (amerikai)-Hercog (szlovén) 3:6, 7:6 (9-7), 7:5