Felhívta a spanyol király, erre rávágta a telefont

2019-ben az olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságot Budapest rendezi meg. Ebből az alkalomból olyan újságírókat kértünk meg a vísszaemlékezésre, akik ezer szállal kötődnek a sportághoz és a vívó világbajnoksághoz. A Magyar Rádió egykori munkatársának, Radnóti Lászlónak az írása következik.

A vívósport hivatalos nyelve a francia, de életemnek a fehér sporthoz fűződő szakaszában a világversenyek helyszínein a második leggyakrabban hallott szó magyar volt. Ezt két körülmény magyarázza: egyfelől a versenyvívás hajnalán az eredményeinkkel meghatározóak voltunk, és mint pengeművész-nagyhatalom, tiszteletet vívtunk ki magunknak. Másrészt

a hatvanas és a nyolcvanas évek között 38-40 magyar edző dolgozott szerte a világban és készítette föl – a hazai fizetése többszöröséért – a tanítványait.

Ellenünk. Íme, néhány név:

A francia Jean-Francois Lamour az 1984-es Los Angeles-i olimpián is nyert. Mestere a magyar Szepesi László volt Forrás: AFP/Georges Bendrihem

Az 1987-es lausanne-i világbajnok francia Jean-Francois Lamour (későbbi francia sportminiszter) mestere Szepesi László volt. A '73-ban és '74-ben világelső, svéd Rolf Edling Rerrich Béla tanítványa. Kulcsár Győző az olasz válogatott fegyvernemi vezetője és persze mester a bajnok-gyárban, Vercelliben. Érdekes alakja a franciák sikereinek

Gara Róbert, aki a közép-amerikai sziget, az egykori gall gyarmat, Guadeloupe szigetén nyitott vívóiskolát

és onnan, mint valami keltetőből, sorra rajzottak ki, telepedtek át Párizsba a válogatottak. Leghíresebbjük a macskaléptű, bűvös tekintetű mesztic, Laura Flessel. (olimpiai bajnok, négyszeres csapat- és kétszeres egyéni aranyérmes.)

A francia Laura Flessel Gara Róbert tanítványa volt. Nagy Tímea (szemben) a 2006-os vb-döntőben győzte le a franciát Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

Hely és idő hiányában most nem ragadok le terjedelmes eredmény-listáknál, mert azok megtalálhatók jóformán minden nemzeti szakszövetség honlapján, inkább fölelevenítek néhányat az emlékeim közül, amelyek talán önnek is érdekesek lehetnek. S hogy milyen jogon, illetve háttérrel vagyok némileg illetékes egyáltalán szólni erről a sportágról? Magam is vívtam, a Csepel országos bajnok párbajtőr csapatában voltam az olimpiai bajnok öttusázó, Balczó András fegyvertársa. Miután a vívásban az olimpia évében nincs vb, az ötkarikás arany egyben világbajnoki címet is jelent. Így számolva 35 világbajnokságról tudósítottam/közvetítettem. Csak mellesleg: a Magyar Vívó Szövetség elnökségének 7 éven át voltam tagja.

Riporterként először Moszkvából, 1966-ban szólaltam meg, az NDK rádiójának műsorában

számoltam be többek között a magyar kardcsapat diadaláról. (Ekkor már a Magyar Rádió osztrák szekciójában dolgoztam.

A zseniális szovjet kardvívó, Viktor Krovopuszkov sok borsot tört a magyarok orra alá Forrás: Sputnik/RIA Novosti/Dmitryi Donskoy

Elmondhatom, hogy a világot ezer apró négyzetre osztó fejvédrácson át ismertem meg a pengevezetés művészetét, s ha nem is vittem sokra, bennfentessé lettem olyannyira, hogy Lausanne-ban a profik világbajnokságával párhuzamosan rendezett veterán vébén – ahol Kovács Tamás kapitányt a lányok aranya után, utcai ruhájában fürdették meg egy szökőkútban – nos, ott, a svájci városban a gdanski világbajnok, osztrák Roland Loserttel vívtam a döntőt, és nyertem. Díjam, a cink kupa becses darabja a gyűjteményemnek.

Nagy sikereket és kínos kudarcokat jelenthettem a hazai hallgatóságnak.

Például olyat, mint amikor Lisszabonban 11 tusos előnyünk volt az orosz női kardcsapat ellen és innen sikerült elveszteni a finálét. Hasonló történt Barcelonában, 1985-ben, ahol Kolczonay Ernő a nyolcból a négybe jutásért vívott csatában tetemes előnyt szerezve 9-5-re vezetett Boisse ellen, de a magyar vívó nagyon meg akarta alázni ellenfelét és addig bohóckodott a páston, míg végül 12-11-re kikapott a franciától.

A világbajnok magyar férfi kardcsapat 1998-ban a svájci vb-n Forrás: KEYSTONE/AFP/Patrick Aviolat

1998-ban, a svájci La Chaux-de-Fonds-ban viszont mínusz-9-ről fordított a kardcsapatunk – ha jól emlékszem, Ferjancsik Domokos révén – és lett aranyos az olaszok előtt.

Tündéri eset játszódott le Denverben, 1989-ben, amikor a férfi párbajtőr egyéni győztese, a spanyol Manuel Pereira váratlanul, sőt, abszolút esélytelenként maga mögé utasította a teljes elitet. Ugyanazon emeleten laktunk a szállóban, fültanúi lehettünk a féktelen ünneplésnek.

I. János Károly spanyol király, aki Denverbe telefonált Forrás: Sputnik/RIA Novosti/Sergey Velichkin

Egyszer csak, éjjel kettőkor az újsütetű világbajnok szobájában megcsörrent a telefon.

Itt Őfelsége, Juan Carlos titkára beszél, és az uralkodó kíván szólni önhöz."

„Öreganyáddal szórakozz!" – és Pereira lecsapta a kagylót. Két perc múlva újabb hívás: „ Juan Carlos vagyok..." Nem fejezhette be a mondatot,mert a vívó belevágott: én meg a római pápa. Hagyj békén! A harmadik kísérlet után elbizonytalanodott a bajnok. Meghallgatta a hívót.

Valóban a spanyol király volt az, gratulált és a két hét múlva esedékes ebédre hívta a palotába, a hispán nép büszke harcosát.

Hideglelős emlékeim közé tartozik az 1986-os szófiai vébé selejtezője. Nagy esélyesek voltunk kardban, ezért jó bőven foglaltunk műsoridőt a rádió műsorában. Csakhogy nem jött be a számításunk. Hamar elzúgtak a mieink. Nyakamba szakadt a rengeteg perc. Kardozott abban az időben egy tehetséges bolgár ikertestvérpár.

Vaszil Etropolszki, aki a testvére ellen nem akart vívni az 1986-os szófiai világbajnokságon Forrás: insport.bg

Mint két tojás a két Etropolszki. Egymás ellen vívtak, illetve kellett volna vívniuk.

Álltak a páston, két arctalan szobor. Meg se mozdultak. 9 percen át – és nekem a semmit kellett közvetítenem.

Nem részletezem. Senkinek sem kívánok hasonló élményt. A tízedik percben Vaszil vágott és nyert 1-0-ra.

Csodálatos személyiségeket ismertem meg testközelből. Nem műcelebeket, hanem igazi világsztárokat. A versenyeknek otthont adó városokat kevésbé, mert a vívás egész nap,folyamatosan zajlik, és ott kell ülni végig, nehogy lemaradjon az ember valami váratlan eseményről. Megidézem most néhány kedvencem alakját és arcát – a magyarokon kívül, persze.

A németek zseniális férfi tőrvívója, Peter Joppich Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jan Woitas

Az ukrán tőröző Szergej Golubickij, aki sorozatban háromszor lett világelső; a még mindig aktív német Peter Joppich (4 arany birtokosa); az én kedvenc fegyvernememből az orosz Pavel Kolobkov, az epée zseni (4 első helyezésével), valamint az orosz Alekszej Nyikancsikov, a német Alexander Pusch, a francia Eric Srecki és a német Arnd Schmitt. Felejthetetlen ismerőseim még az olasz Valentina Vezzali (6 egyéni és hét csapat-arany birtokosa), a szintén olasz Giovanna Trillini (2+6) és az 1970-től másfél évtizeden át verhetetlen oroszok, Valenytina Szidorova, Olga Velicsko.

Kardban is a szovjetek voltak a mumusaink: Sztanyiszlav Pozdnyakov, Viktor Krovopuszkov és Vlagyimir Nazlimov.

Terjedelmi korlátok szabják meg, hogy ehelyütt és most a mieinket nem soroltam elő, de egy vallomás talán még belefér. Nagyfokú idegenkedéssel figyeltem, amikor a párbajtőröző lányok a 80-as évek végén bontogatni kezdték a szárnyaikat. Emlékszem, el is sütöttem az olasz vívócsillag, Nedo Nadi szellemes szójátékát:

Per le donne i fiori si, ma non i fioretti."

2006, Torinó. Nagy Tímea a női párbajtőr egyéniben világbajnoki címet szerzett Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

Azaz: „virág való a nő kezébe, nem pedig ví-tőr." Aztán fokozatosan megbarátkoztam a női párbajtőr térnyerésével, különösen azért, mert igen gyorsan nagyot fejlődött a fegyvernem, meg aztán nyolcszor lett a csapatunk világbajnok.

Megbékélésem nagyrészt Horváth Mariannak, Mincza Ildikónak és legfőképpen a kétszeres egyéni olimpiai bajnoknak, Nagy Tímeának köszönhető.

Most az emberöltővel ezelőttihez hasonló helyzetben vagyok, mert a női kard még mindig nem fér be a szívembe. Igaz, csak 20 éve volt a szablyás amazonok első vébéje, de azóta sem látok sok előrelépést: a színtelen, ötlettelen, egyetlen akciót ismerő hölgyek csörtéi nem tudnak lázba hozni.

Márton Anna a moszkvai Világkupa-versenyen a női kardvívók versenyében Forrás: Sputnik/Vitaliy Belousov

Lehet, hogy újabb húsz év múlva más lenne a véleményem? Kívánom magamnak, hogy már most rám cáfoljanak a kardforgató lányok. Ezzel a nézők is jól járnának, mert ősi fegyverünk kínálja a legszebb, legváltozatosabb vívás lehetőségét.