Vágólapra másolva!
Csapata, a Dimension Data nem nevezte, így Mark Cavendish nem indul a szombaton rajtoló Tour de France országúti kerékpáros körversenyen.

A brit sprinter 2007 óta először nem áll rajthoz a francia körversenyen, így ezúttal nem lesz esélye, hogy utolérje az örökranglista élén 34 szakaszsikerével első belga Eddy Merckxet.

Cavendish 30 etapgyőzelemmel második a rangsorban, de legutóbb 2016-ban haladt át elsőként a célvonalon a Touron.

A 34 éves bringásnál 2017-ben diagnosztizálták az Epstein-Barr vírust, azóta nem tudott ismét csúcsformába lendülni.

Cavendish nélkül is lesznek kiváló kerekesek a Dimension Data csapatában, ugyanis a cseh Roman Kreuziger négyszer végzett a legjobb tízben a Touron, míg a norvég Edvald Boasson Hagen három szakaszgyőzelemmel büszkélkedhet.