Magyar-osztrák meccsel kezdődik a győri frizbi-Eb

frizbi
Vágólapra másolva!
Újabb rangos világversenyt rendez Magyarország. Huszonhat ország 1500 sportolója vesz részt a 2019-es ultimate frizbi Európa-bajnokságon Győrben. A Magyar Repülő Korong Szövetség információi szerint a magyar színeket egy vegyescsapat képviseli, amelyben több fiatal játékos kapott helyet.

Erdősi Zoltán, a hazai szövetség elnöke elmondta, Magyarországon is egyre népszerűbb sportágról van szó. „Ez lesz a negyedik kontinensbajnokság. 2007-ben Angliában, rá négy évre Szlovéniában, legutóbb pedig Dániában rendeztek Eb-t. Készen állunk arra, hogy látványos és sikeres Európa-bajnokságot rendezzünk. A Magyar Repülő Korong Szövetség Győr-Gyirmót helyszínnel pályázott az idei Eb-re, és az olaszországi Velencével szemben nyerte el a kontinensviadalt. Magyarország egy vegyescsapattal indul, a nemzeti csapatban több utánpótlás játékos is helyet kapott." – nyilatkozta Erdősi Zoltán.

Izgalmas csatákat hozhat a majdnem 300 meccs Forrás: +3630/2989844/Borbely Robert

Az Eb június 29-én kezdődik és július 6-áig tart. A kontinensbajnokságon 20 ország indít férfiválogatottat, 15 női nemzeti csapat lesz, és 19 vegyescsapatnak is szurkolhatnak a nézők, összesen 289 meccsen. Egyszerre több találkozó is zajlik majd a pályákon. A nyitómeccset a házigazda Magyarország Ausztria ellen játssza.

Az ultimate frizbi csapatsport, amelyben hét játékosból álló együttesek küzdenek egymással. A pálya téglalap alakú, a végén egy-egy célterülettel. A csapatok célja pontot szerezni úgy, hogy az egyik játékos bedobja a korongot a célzónába, ahol egy csapattársa elkapja azt. A dobó nem futhat a koronggal, de azt bármelyik irányba bármelyik csapattársának passzolhatja. Minden esetben, amikor sikertelen a passz, az ellenfélhez kerül át a korong. A játékosok fizikai érintkezése nem megengedett.