Vágólapra másolva!
Fucsovics Márton ötszettes csatában kikapott a 17. helyen kiemelt Diego Schwartzmantól a francia nyílt teniszbajnokság férfi versenyének első fordulójában.

A világranglistán 38. magyar játékos Párizsban pályafutása során másodszor kezdte meg szereplését egyből a főtáblán. Az argentin rivális pályafutása során két ATP-tornát nyert, idei győzelem/vereség mutatója pedig 18/13 volt. Első találkozójukon a 15/13-nál tartó Fucsovics 1:2-nél elvesztette az adogatását, és a 18 centivel alacsonyabb, 170 centiméter magas Schwartzman előnyét megőrizve 38 perc alatt hozta a nyitószettet.

A folytatásban az MTK játékosa ismét brékhátrányba került, csakhogy ezután bátran ütve háromszor is elvette az ATP-rangsorban 20. dél-amerikai szerváját, így 80 perc elteltével kiegyenlített.

A harmadik felvonásban a 27 éves Fucsovics egy remek fonák nyerővel rögtön brékelt, de az ellenfél azonnal visszazárkózott, majd 3:3-ig két újabb brék következett. A szoros hajrában a nyíregyházi teniszező szettlabdát hárítva harcolta ki a rövidítést, melyben 1-5-ről egyenlített, további két játszmalabdát hárított, de a negyediket Schwartzman már kihasználta.

Fucsovics Márton nagyot harcolt, de ez is kevés volt Diego Schwartzman ellen Forrás: AFP/Thomas Samson

A negyedik játszmát az argentin brékkel kezdte – miközben szemerkélni kezdett az eső –, de Fucsovics nagy lelkierővel visszajött, sőt, egymás után háromszor is elvette riválisa adogatását. A magyar játékos lendületben maradt, és első szettlabdáját értékesítve ismét egyenlített.

Az utolsó játszmában 1:2-nél a közönség már sorozatban a negyedik bréket láthatta, ekkor már összesen 19-nél (!) tartottak a felek. A hullámvölgyből a 26 éves Schwartzman jött ki először, stabilabban kezdett ütni, miközben a magyar játékos egyre fáradtabbnak tűnt. Az argentin végül 5:2-nél kiszerválta a mérkőzést, amely 3 óra 41 percig tartott.

Fucsovics tavaly a második fordulóig jutott a Roland Garroson.

Eredmény, 1. forduló (64 közé jutásért):
Diego Schwartzman (argentin, 17.)-Fucsovics Márton 6:3, 3:6, 7:6 (9-7), 2:6, 6:2

További eredmények:
Goffin (belga, 27.)-Berankis (litván) 6:0, 6:2, 6:2
Györe (szerb, 31.)-Ramos Vinolas (spanyol) 6:3, 6:2, 7:6 (7-2)
Mayer (argentin)-Vesely (cseh) 7:6 (7-3), 6:3, 6:0
Kohlschreiber (német)-Haase (holland) 6:4, 6:4, 6:7 (5-7), 6:1
Federer (svájci, 3.)-Sonego (olasz) 6:2, 6:4, 6:4
Nisikori (japán, 7.)-Halys (francia) 6:2, 6:3, 6:4
Mahut (francia)-Cecchinato (olasz, 16.) 2:6, 6:7 (6-8), 6:4, 6:2, 6:4
Dellien (bolíviai)-Gunneswaran (indiai) 6:1, 6:3, 6:1
Dimitrov (bolgár)-Tipsarevic (szerb) 6:3, 6:0, 3:6, 6:7 (4-7), 6:4
Cicipasz (görög, 6.)-Marterer (német) 6:2, 6:2, 7:6 (7-4)
Cilic (horvát, 11.)-Fabbiano (olasz) 6:3, 7:5, 6:1
Berrettini (olasz, 29.)-Andujar (spanyol) 6:7 (3-7), 6:4, 6:4, 6:2
Ruud (norvég)-Gulbis (lett) 6:2, 7:6 (7-2), 6:0
Popyrin (ausztrál)-Humbert (francia) 3:6, 6:3, 7:6 (12-10), 6:3
Otte (német)-Dzsaziri (tunéziai) 6:3, 6:1, 4:6, 6:0

nők:
Stephens (amerikai, 7.)-Doj (japán) 6:3, 7:6 (7-4)
Szvitolina (ukrán, 9.)-V. Williams (amerikai) 6:3, 6:3
Sorribes Tormo (spanyol)-Van Uytvanck (belga) 6:1, 5:7, 6:2
Ka. Pliskova (cseh, 2.)-Brengle (amerikai) 6:2, 6:3
Bencic (svájci, 15.)-Ponchet (francia) 6:1, 6:4
Kozlova (ukrán)-Pera (amerikai) 6:2, 7:6 (7-5)
Siegemund (német)-Zsuk (orosz) 6:3, 6:3
Vondrousova (cseh)-Vang (kínai) 6:4, 6:3
Mladenovic (francia)-Ferro (francia) 6:3, 7:6 (7-3)
Kucova (szlovák)-Kuznyecova (orosz) 6:4, 6:2
Potapova (orosz)-Kerber (német, 5.) 6:4, 6:2
Muguruza (spanyol, 19.)-Townsend (amerikai) 5:7, 6:2, 6:2
Martic (horvát, 31.)-Dzsabur (tunéziai) 6:1, 6:2
Larsson (svéd)-Rybarikova (szlovák) 6:3, 6:4