Vágólapra másolva!
Készen áll a családalapításra Cseh László. Az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok, százszoros magyar bajnok úszó a Lokálnak azt mondta, a gyerekvállalást tervezik feleségével, akivel 11 évvel ezelőtt ismerkedtek meg.

A sportoló elárulta, eleinte mindketten nehezen élték meg, hogy a sport miatt sokat voltak távol egymástól, de mára ez már semmilyen problémát nem okoz nekik.

„Gőzerővel készülök a világbajnokságra, az edzőtáborokba gyakran Dia is elkísér, nagyon sok erőt ad nekem.

Ilyenkor igyekszünk minél több időt kettesben tölteni, még ennyi év után is dúl köztünk a szerelem.”

A 2015 óta házas pár tagjai az uszodában ismerkedtek meg, amikor a lány hoszteszként egy érmet akasztott Cseh Laci nyakába egy versenyen.

Cseh László 2015-ben vette feleségül szerelmét Forrás: Facebook/ Cseh László

„Nagy szerencse, hogy egyikünk sem féltékeny típus, tudtuk, hogy akkor sincs okunk az aggodalomra, amikor huzamosabb ideig voltam távol. Hogy mikor jön a baba, azt csak a természet döntheti el.

Egy biztos, mi már nagyon szeretnénk, és noha közhely, de valóban igaz, teljesen mindegy, hogy kislányunk vagy kisfiunk lesz, a lényeg, hogy egészséges legyen.

Én egykeként nőttem fel, így mindenképpen több gyerekben gondolkozunk, jó lenne idővel egy szép nagy családban élni. Kiváló mintát kaptam a szüleimtől, mi magunk is nagyon összetartóak vagyunk, így biztos vagyok benne, hogy a sok edzés és verseny ellenére is jó apa leszek” – nyilatkozta Cseh László a Lokálnak.