Vágólapra másolva!
Király Istvánt választotta meg elnökének szombaton Budapesten az Európai Kick-box Szövetség (WAKO Europe).

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a poszt azután üresedett meg, hogy az eddigi elnök, az ír Roy Baker bejelentette lemondását, miután már közel egy éve a nemzetközi szövetséget, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által is elismert WAKO-t is irányítja.

Király Istvánt választották az Európai Kick-box Szövetség elnökének Forrás: Magyar Kick-Box Szövetség

"Óriási megtiszteltetés ez a tisztség, már csak azért is, mert a kick-boxban Európa messze a legfontosabb és legeredményesebb földrész" - nyilatkozta Király István, aki a magyar szövetség alelnöke is.

"A legfőbb célom, hogy minél több hazai rendezésű világ- és európai eseményt hozzak Magyarországra, legyenek azok versenyek, konferenciák vagy más események" - mondta.