Giro d’Italia: belekóstoltunk a háromhetes fiesztába

A 2020-as budapesti rajt szervezőinek jóvoltából négy napot tölthettünk el az idei Giro d'Italián. Az esemény nagysága, szervezettsége és népszerűsége minden képzeletet felülmúl. Voltunk VIP-sátorban, ültünk kísérő kocsiban, álltunk viharos szélben az út szélén, és csodálatunk csak nőttön-nőtt úgy a rendezők, mint a kerékpárosok irányában.

Az már talán nem számít újdonságnak, hogy 2020 májusának első napjaiban Budapestről fog elrajtolni a 103. Giro d'Italia. De miért kell ennek ekkora feneket keríteni, kérdezik sokan, hiszen csak arról van szó, hogy egy csapat, igaz, elég nagy csapat bringás végigteker a fél országon, majd a mezőny visszatér Olaszországba. Csakhogy az ördög, mint oly' sokszor, ezúttal is a részletekben bújik meg.

Mert az nem látszik a képernyőn, hogy mennyi ember mennyi munkája van

amögött, hogy a tévénézőnek csak azon kelljen izgulnia, kedvenc bringása vajon megnyeri-e a sprintbefutót, vagy hogy a szökevény(ek), ha már letekert(ek) magukban százegynéhány kilométert, megússzák-e, hogy utolérje és bedarálja őket a mezőny.

A titok kulcsa: a profizmus

Meg a rutin és az évek, ahogy a közhelyekben rejlő örök érvényű igazság szól. Két nappal a szombati nagy rajt, a Grande Partenza előtt érkeztünk Bolognába, hogy már a csapatok ünnepélyes bemutatását is a helyszínen tudjuk megnézni.

A csapatok bemutatásával kezdődött a Giro két nappal az első szakasz rajtja előtt Forrás: Origo

Ahogy azt korábban már részletesebben is leírtuk, minden flottul és gördülékenyen ment, a színpadról levonuló csapatok két motoros rendőr által közrefogva pillanatok alatt hagyták el Bologna belvárosát, ahol a plakátokon, molinókon és a rózsaszínbe öltöztetett üzleteken kívül nem sok minden jelezte, hogy „itt hamarosan a világ egyik legnézettebb sporteseménye kezdődik”. Fontos tanulság volt, hogy a szombati rajt és első szakasz (egyéni időfutam a San Luca bazilikához, 8,2 kilométeres távon), valamint a második szakasz másnapi rajtja miatt

a rendezők nem zárták le a fél várost kordonokkal és kerítésekkel,

nem érezték úgy az ott élők, hogy a Giro miatt megbénítják békés hétköznapjaikat. Akkor, ott és azt zártak csak le, amikor, ahol és amit muszáj volt. Kétségtelen, hogy ehhez profi szurkolók is kellenek, akik láttak már ilyen versenyt, és tudják, hogy mit szabad, és mit nem.

Tudják, hogy meddig mehetnek el:

Flottul mennek a dolgok, pedig annyi mindent el lehetne rontani, annyi lehetőség adódik a hibázásra, hogy azt felsorolni is sok: megfelelő útvonalat kell kijelölni, amit időben le kell zárni, biztosítani kell, az ötven-hatvan főt és buszt, kisbuszokat, hat-nyolc autót mozgató csapatoknak megfelelő szállás kell, a színpadokat időben fel kell építeni, a technikának működnie kell esőben, szélben és napsütésben, hogy csak néhányat mondjunk a listáról.

Pillanatok alatt építik fel és bontják le a támogatók sátrait. Az előtérben a kék sátor már a 2020-as budapesti rajtot népszerűsíti Forrás: Origo

Kirándulásunk legtöbb tanulsággal szolgáló napja a vasárnapi volt, amikor egy kísérő autóból követhettük végig a versenyt. A kocsit Simone Ponzi, a 2008-as U23-as országúti világbajnokság ezüstérmese, korábbi profi bringás vezette. Ő olyan csapatokban tekert, mint a Liquigas, az Astana vagy éppen a CCC, olyan bringásokkal, mint Ivan Basso, Elia Viviani, Peter Sagan és még sokan mások. És azt állította, hogy nincs versenyzői licence, ehhez képest úgy vezette végig a Bologna és Fucecchio közötti 205 kilométert, mintha Sebastien Loeb költözött volna bele. De két Daedalonnal egész elviselhető lett volna.

Simone viszont amellett, hogy csak véletlenül megy 90 km/h sebesség alá – ez egyaránt értendő lakott területre, körforgalomra és a lakott területen belül lévő körforgalomra –, miután háromszor indult a Girón, pontosan tudja, hogy működik a verseny.

Az utunkba eső kisvárosok és falvak mind-mind rózsaszínbe vannak öltöztetve, amiben persze nem lebecsülhető a helyi kézműves brigádok és lelkes szurkolók szerepe, de a Giro szervezői is tesznek azért, hogy a tévén keresztül még jobban átjöjjön a lelkesedés.

Egy szépen feldíszített kávézó Vinciben Forrás: Origo

Már napokkal a szakasz érkezése előtt végigjárják az útvonalat, hogy szalagokat, lufikat, zászlókat és előre legyártott útszéli dizájnelemeket osszanak szét, amivel a település lakói méltóképpen fel tudják díszíteni lakóhelyüket, mire megérkezik a karaván.

Giro-színekbe öltöztetett pizzéria Orbetellóban Forrás: Origo

Az a karaván, ami irgalmatlanul hosszú, még akkor is, amikor egyben van az egész mezőny, ahogy ezen a felvételen, nem messze az orbetellói céltól.

A videón még nincs is rajta minden, ugyanis a mezőnyt vezető zsűrikocsi és az első motoros rendőrök percekkel korábban száguldottak el az út szélén, 40 km/h-s szélben ácsorgó nézők között – természetesen lassítás nélkül.

Azaz még így is megéri kiállni az árokpartra vagy a ház elé, akkor meg pláne, ha szét van szakadva a mezőny – ezért is vannak olyan sokan a hegyi szakaszokon, hiszen ott sokkal lassabb és sokkal hosszabb a mezőny.

Rossz az idő? Na és? Megyünk Girót nézni!

Ezért tűnnek fel emberek a létező legképtelenebb helyeken a hegyoldalban.

A mezőny iszonyúan gyors, ami szintén csak részben jön át a tévé képernyőjén. Azért az látszik, hogy egy sprintbefutónál nem viccelnek a srácok:

A Bologna és Fucecchio közötti szakasz kétszáz kilométeres mért távját (az első 5,5 kilométeren csak kigurult a mezőny Bolognából) négy és fél óra alatt tették meg az indulók, azaz kb. 45 km/h-s átlagot mentek. Hegynek fel lassultak, a lejtőkön viszont volt, hogy nyolcvannal mentünk a szökevények mögött, és nem fenyegetett a veszély, hogy utolérjük őket.

Igen olaszos és abszolút girós volt az a jelenet, ahogy egy útszéli kis pihenő kávézójánál megálltunk egy eszpresszóra. Simone az ajtóból bekiabált: „Tre caffé volicissima!” (Három kávét nagyon gyorsan!), a főnökasszony pedig olyan gyorsan csinálta meg a három kávét, amivel biztosan bekerülhetne a Guinness-rekordok Könyvébe. Mi hasonlóan ittuk meg, és már vágtattunk is tovább, nehogy utolérjen bennünket a mezőny, mert akkor már nem tudjuk őket visszaelőzni.

Kocsival is alig voltunk gyorsabbak, mint a világ legjobb országúti bringásai:

Ahogy történt ez a harmadik szakaszon Vinci és Orbetello között, ahol egy kisebb kitérő és egy alig félórás megállás miatt már képtelenség volt olyan gyorsan menni – józan határok között, persze –, hogy megelőzzük az útzárat. Amit amúgy nem kapkodnak el: nagyjából 15-30 perccel a mezőny érkezése előtt zárják a kereszteződéseket, és, amint elhaladtak, néhány perc múlva már nyitják is, de a mezőny útvonalát persze már jóval előbb „letakarítják”. A vasárnapi kétszáz kilométeren így is találkoztunk két kétségbeesetten guruló autóssal – úgy látszik, ez kivédhetetlen.

Az útvonalon mindenhol az adott tartomány, megye, körzet, város rendőrei dolgoznak, csak a motoros rendőrök állandóak, az első napi rajttól az utolsó napi célba érésig ugyanaz a csapat vezeti, illetve kíséri a mezőnyt.

A magyarországi szakaszok szervezői minden segítséget megkapnak az olasz kollégáktól,

egy csoportot már vendégül is láttak, a Tour de Hongrie-t rendező csapat minden megnézhetett, amire csak kíváncsiak voltak. Az utolsó napokban pedig az útvonal-biztosításért felelős magyar rendőröket, polgárőröket, illetve a mentőket is beavatják a rendezés titkaiba.

És végül beszéljünk a szurkolókról! Elvégre nélkülük aztán tényleg fabatkát sem érne a Giro, ahogy a többi sport sem.

A 23 ezer lakosú Fucecchióban legfeljebb az maradt otthon, akinek pont a célegyenesre néz az ablaka Forrás: Origo

Egészen elképesztő az a lelkesedés és szeretet, ami körbeveszi a nagy versenyt, a nemzet büszkeségét.

Az út mellett esőben, viharos szélben, tűző napsütésben álló és a városok utcáit megtöltő ezrek, tízezrek varázsolják egy háromhetes fesztivállá a Girót.

A szervezők a települések említett feldíszítésén túl is tesznek azért, hogy mindenkinek igazi élményt jelentsen a verseny: ezért lehet bemenni a csapatok nagy, közös parkolójába, ahol szó szerint kézzelfogható közelségbe kerülhetünk a sztárokkal.

Kerüljön közelebb a mezőnyhöz! Forrás: Origo

A szponzorok és támogatók sátraiban ajándékok garmadája várja a szurkolókat, akik tíz euróért már rózsaszínbe öltözve szurkolhatnak.

És ne felejtsük el hangsúlyozni: egy ekkora múltú, népszerűségű, nem csak egy országot, de a fél világot megmozgató verseny kiváló terep a kerékpározás népszerűsítésére. A Giro szervezői által útjára indított BiciScuola idén már 18. éve kíséri a karavánt, hogy a rendőrséggel közösen hívja fel a figyelmet nem csak csak a bringázás fontosságára és népszerűségére, de a biztonságos kerékpározást is előtérbe helyezve.

Játékokkal tanítják a rendőrök a biztonságos bicajozást Forrás: Origo

A BiciScuola projektbe eddig 1 millió 750 ezer 6-10 év közötti lurkót sikerült bevonni, ami óriási eredménynek számít.

Összefoglalva: a Giro d'Italia egy óriási fesztivál, amiből senki nem maradhat ki, és, amiből senkit nem is akarnak kihagyni. A hangulat egy pillanat alatt szippantja be az embert, és ha nem figyelünk oda, azonnal függővé válunk a versenytől. De ennél nagyobb bajunk sose legyen!