Vágólapra másolva!
A tavalyi kísérleti próbálkozás után a 2019-es Giro d'Italián már teljesjogú betétprogramként kapott helyet az elektromos meghajtású kerékpárok, az e-bike-ok versenye. A gyári csapatok mellett egy magyar egység is benevezett, amelyik már az első napon megmutatta, hogy a végső siker első számú várományosa.

Egy későbbi cikkünkben még bővebben is beszélünk az E-Giro néven futó versenyről, most csak dióhéjban a legfontosabb tudnilvalókról. A kéthetes versenyen a 4 állandó, plusz két szabadon meghívható és cserélhető versenyzővel felálló csapatok a Giro útvonalán mennek végig, annyi változtatással, hogy rövidítettek az etapok, a legdurvább hegyi szakaszok pedig nem szerepelnek a programban. Részben azért, mert nem bírnák a motorok, másrészt pedig azért, mert a legtöbb csapat amatőrökkel, de a legjobb esetben is félprofikkal áll föl, akik aligha tekernének fel a Stelvióra, legyen a brinágjukon, illetve bringájukban bármilyen motor is.

A magyar EPOWERS csapatot Hering Zoltán hozta tető alá, a Mario Cipollinitől (tucatnyi szakaszt nyert a Tour de France-on, háromszor vitte haza a Giróról a pontverseny győztesének járó lila trikót, és nyert 42 szakaszt) vett bicajokat a magyar Varjas István által fejlesztett motorokkal szerelik föl.

Az EPOWERS csapat, a jobb szélen a tanácsadóként közreműködő Varjas István Forrás: Origo

A csapatunkban hivatásos bicajosok és korábbi profik is vannak, akik a sportágban világszerte ismert Varjas István hívására mondtak igen.

A szabályok nagyjából annyiban kimerülnek, hogy 25 km/h-s sebesség alatt kapcsol be a motor, azaz akkor, ha úgy látszik, hogy a versenyző már nem tud megfelelő tempót diktálni. Nos, hogy valójában mire képes a magyar technika és a magyar csapat, az első napon nem derülhetett ki.

Andre Tafi ünnepli a szakaszgyőzelmet a fucecchiói célban Forrás: Jennifer Lorenzini

"A kísérőkocsiban hallottam, hogy már egészen korán arról beszéltek, hogy nagyon szétrázódott a mezőny, miután a mieink igencsak elhúztak – mondta el az Origo helyszíni tudósítójának Varjas István a célba érés utá. – A mi versenyzőink annyit mennek motor nélkül, mint a többiek motorral, pedig némelyik biciklin 600 Wattos motor van, igaz, azok a kerékpárok 18 kilósak, míg a mieink 8,5 és 10 kiló között mozognak."

Az igazi próbára tehát nem került sor sem a mezőnyben, sem a hajrában, ahol az adott napi csapatkapitányok versenyeznek egymással. Az EPOWERS vasárnapi hajráembere Andrea Tafi volt: az 53 éves, megannyi siker mellett egykori Paris-Roubaix-, Flandriai Körverseny-, Lombard Körverseny-győztes olasz exklasszis annak rendje és módja szerint meg is nyerte a hajrát, azaz, ha olasz segítséggel is, de magyar sikerrel kezdődött az E-Giro!