Kezdődik a jegyértékesítés a győri junior torna-világbajnokságra

junior torna-vb
Mindenkit szeretettel várnak Győrbe
Vágólapra másolva!
A héten elindul a jegyértékesítés a június 27. és 30. között rendezendő I. junior torna-világbajnokságra - jelentették be a magyar szövetség (MATSZ) képviselői hétfői győri sajtótájékoztatójukon.

Altorjai Sándor főtitkár elmondta, a jegymester.hu internetes oldalon válthatnak belépőt az érdeklődők a négynapos versenyre, emellett pedig az egyesületeknek a szövetség is biztosít jegyet. Hozzátette, a vb előtti, június 25-én és 26-án zajlódó pódiumedzések ingyenesen látogathatóak lesznek a nagyközönség számára, a 27-i és 28-i férfi és női selejtezőre 500-1000, a 29-i és 30-i döntőkre pedig 2000 forintért kaphatók jegyek.

Az előkészületekről megjegyezte, hogy a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) a győri helyszín bejárása után kitűnőre értékelte azt.

Magyar Zoltán, az MATSZ elnöke kiemelte, nagy sportdiplomáciai siker, hogy a magyar szövetség kezdeményezésére junior vb-t tartanak, ráadásul éppen Magyarországon.

Mindenkit szeretettel várnak Győrbe Forrás: jwchgyor2019.hu

Rámutatott, szigorú előírásoknak kell megfelelniük az infrastruktúrát, illetve a helyiségeket, tornaszereket illetően: egy verseny-, egy bemelegítő- és két edzőcsarnokot kell felszerelniük. Hangsúlyozta, a világbajnokság után a hazai klubok is profitálhatnak ebből az infrastruktúrából, ugyanis a szövetség megvásárolja a tornaszereket, később pedig kiadja azokat fővárosi, illetve a vidéki egyesületeknek használatra.

Borkai Zsolt, a rendezőváros Győr polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kisalföldi megyeszékhely az állami támogatás mellett többszázmillió forinttal támogatja a verseny megrendezését, illetve, hogy

Európa egyik legjobb edzőtermét építették fel az eseménynek helyet adó Olimpiai Sportparkban.

Hozzátette, Magyarországon az utóbbi években kicsit háttérbe szorult a torna, pedig az atlétika és az úszás után a harmadik legnépszerűbb olimpiai sportág. Ezért is fontos, hogy itt rendezhetik meg ezt a vb-t.

A sajtótájékoztatón bemutatták a vb hivatalos promófilmjét, amellyel mostantól az eseményt népszerűsítik. A Győrben elkészített filmben a többszörös junior válogatott Szujó Hanna és az ifjúsági olimpiai érmes Balázs Krisztián kapott főszerepet.

A verseny kabalaállata a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál kabalafigurája, Hugoo, a kakas lesz.