Vágólapra másolva!
A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) csütörtöki rendkívüli közgyűlésén a tagszervezetek hatalmas többséggel elfogadták a pénzügyi beszámolót és az idei költségvetést.

A Békéscsabán tartott eseményen a szövetség vezetői által ismertetett részletes pénzügyi beszámolót követően a 194 megjelent képviselő 125 igen szavazat és 2 tartózkodás mellett fogadta el a beszámolót, illetve 131 igen szavazat, 1 nem és 2 tartózkodás mellett az idei költségvetés tervezetét - áll az MTSZ hírlevelében.

Mint írták, a rendkívüli közgyűlés összehívására azért volt szükség, mert az április 16-án megtartott éves rendes közgyűlés menet közben határozatképtelenné vált, miután az ellenzéket képviselők az első napirendi pont után kivonultak a közgyűlésről, hogy obstruálják annak munkáját. Emiatt kellett a fennmaradt két napirendi pontról történő szavazásra rendkívüli közgyűlést összehívni.
"Eljött a béke ideje a magyar teniszben" - mondta a csütörtöki közgyűlés után Szűcs Lajos, az MTSZ elnöke.

Richter Attila főtitkár hozzátette: noha a tagság hatalmas többséggel megerősítette az MTSZ vezetőségét és szakmai munkáját, a vezetőség szakmai párbeszédet kezdeményez a hazai tenisztársadalom minden szereplőjének bevonásával. "A cél egy közös munkacsoport felállítása, amelyben az MTSZ szakmai vezetése, a teniszellenzék képviselői, valamint az EMMI delegált tagjai is részt vennének, hogy ebben a professzionális keretben vitassuk meg a szakmai elképzeléseket, javaslatokat" - idézi a közlemény Richtert.

Április 16-án, a közgyűlés első három órája során az első napirendi pont, az elnökségi beszámoló előterjesztése közben éles vita alakult ki az elmúlt hónapokban változást sürgetők, valamint az MTSZ vezetése között. Az "ellenzék" az eredetileg közzétett öt napirendi ponton túl további öt pontot terjesztett elő, ezeket a 219 fős tagság 116 nemmel, 78 igennel és 12 tartózkodással leszavazta, így nem kerültek terítékre. Végül akkor a közgyűlés 138 igennel, 54 nemmel és 11 tartózkodással elfogadta az elnökség beszámolóját.