Vágólapra másolva!
Két hazai résztvevője lesz a pénteki női döntőnek a székesfehérvári öttusa világkupaversenyen.

A szerdai selejtezőben - melyben 78 öttusázó, köztük 11 magyar indult - három csoportban zajlottak a küzdelmek a kosárlabda-szövetség edzőcsarnokában, a városi uszodában és a Bregyó-közi Atlétikai Centrumban. Mindegyikből az első tíz hely ért automatikusan finálét, a maradék hat helyet pedig a megszerzett pontszámok alapján töltötték fel. Az A-ban először vívtak, azután úsztak, a B-ben és a C-ben pedig fordított volt a sorrend a lövészetekkel kombinált futás előtt.

A döntős szereplést, a legjobb 36 közé jutást a hazaiak közül két versenyző harcolta ki az A csoportból: a tizedik helyen végző, csapatvilágbajnok Alekszejev Tamara automatikusan, míg a 11. helyet megszerző Réti Kamilla pontszám alapján. A másik két csoportból senki sem jutott tovább.

Alekszejev Tamara (balra) automatikusan döntőbe jutott Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Sefa Karacan

A válogatott alapemberei közül nem indult Földházi Zsófia, aki már korábban jelezte, hogy betegség és sérülés miatt kihagyja a székesfehérvári vk-t, valamint Kovács Sarolta, aki a hétvégén belázasodott és bár időközben javult az állapota, nem akarta megterhelni szervezetét.

Csütörtökön a férfiak selejtezőjét rendezik, majd pénteken és szombaton következnek a döntők, vasárnap pedig a vegyes váltóval ér véget a verseny.

Az idei első világkupa-fordulón, Kairóban bronzérmet nyert Kovács Sarolta, illetve a Réti Kamilla, Szabó Illés páros vegyes váltóban, a második állomáson, Szófiában viszont a fiatalokból álló magyar küldöttség dobogós helyezés nélkül maradt. A székesfehérvári viadal után három héttel Prágában találkozik a nemzetközi mezőny, majd a sorozat döntőjét június végén rendezik Tokióban. Az ottani női és férfi győztes olimpiai kvótát szerez.