Vágólapra másolva!
Stollár Fanny és svájci társa, Xenia Knoll szettelőnyről kapott ki a 250 ezer dollár (71 millió forint) összdíjazású isztambuli salakpályás női tenisztorna páros versenyének csütörtöki negyeddöntőjében.

Stollárék megnyerték ugyan az első játszmát, majd a másodikban már 3:0-ra vezettek - ekkor öt bréknél tartottak -, de a chilei Alexa Guarachi és az amerikai Sabrina Santamaria innen egyenlíteni tudott. A döntő rövidítés a lendületben lévő ellenfélnek sikerült jobban, 5-2-re elhúzott és a folytatásban már nem adott esélyt Stolláréknak, akik a keddi nyolcaddöntőben a második helyen kiemelt párost győzték le két szettben.

Stollár Fanny egyesben még bizonyíthat Forrás: Origo

A negyeddöntő 1 óra 31 percig tartott.

Párosban Babos Tímea versenyben van még, és a francia Kristina Mladenovic oldalán a negyeddöntőben a román Andreea Mitu és az orosz Alexandra Panova duójával találkozik pénteken. Babosnak addig azonban lesz még mérkőzése, az egyes nyolcaddöntőjében az orosz Veronika Kugyermetovával csap össze csütörtökön.

Eredmény:
páros, negyeddöntő:
Alexa Guarachi, Sabrina Santamaria (chilei, amerikai)-Xenia Knoll, Stollár Fanny (svájci, magyar) 4:6, 6:4, 10-4