Madarász bravúrral a 32 között az asztalitenisz-világbajnokságon

Madarász Dóra a holland Jie Li ellen játszik a legjobb harminckettő közé jutásért a budapesti asztalitenisz-világbajnokságon
Vágólapra másolva!
Madarász Dóra bravúros győzelemmel bejutott a legjobb 32 közé, Pergel Szandra számára viszont a papírformának megfelelően a második forduló jelentette a végállomást egyesben a budapesti asztalitenisz-világbajnokság keddi játéknapján.

Madarász azzal a kínai származású, holland Li Jiével csapott össze az A pavilonban, aki a nap során korábban már többször is borsot tört a magyarok orra alá: előbb egyesben megverte Bálint Bernadettet, majd párosban - a lengyel-kínai Li Qiannal - Póta Georginát és Matilda Ekholmot búcsúztatta. Sokáig úgy tűnt, ezúttal is ő örülhet majd, miután a szetteket tekintve 3-1-re elhúzott, de Madarász - ahogy korábban Pergellel, a páros második fordulójában - nem adta fel. Szívósan küzdött, előbb sikerült szépítenie, majd védekező stílusú ellenfele hibáit türelmesen kivárva egyenlítenie is, a döntő játszma pedig már az ő szempontjából alakult álomszerűen.

Madarász Dóra a holland Jie Li ellen játszik a legjobb harminckettő közé jutásért a budapesti asztalitenisz-világbajnokságon Forrás: MTI/Illyés Tibor

Li Jie 0-8 után szerezte az első pontját a hetedik szakaszban, s bár 4-8-ra még szépített, már nem volt visszaút számára. Madarász a győztes pont beütése után örömében Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány nyakába ugrott, a közönség pedig önfeledten ünnepelte őt.

"Ha csütörtökön, amikor megsérült a combom, valaki azt mondja, hogy ma párosban és egyesben is, ráadásul egy ilyen erős rivális ellen 1-3-ról fordítok, biztosan nem hiszem el" - nyilatkozott boldogan a 25 éves Madarász Dóra. "Hogy mi adott erőt 1-3-as állásnál? Talán az, hogy korábban, egy asztallal arrébb párosban is sikerült. Ismertem Li Jiét, vertem is már meg és nagyon örülök, hogy ez most is sikerült. Elárulhatom, hogy amikor a döntő szettben 8-0-ra vezettem, nagyon remegtem, de a közönség segítéségével sikerült megszereznem a még szükséges pontokat."

Madarász következő ellenfele - szerdán - a kilencedik helyen kiemelt szingapúri Feng Tien-vej lesz.
Pergel Szandra a 18. helyen kiemelt japán Kato Mijuval csapott össze kedden este, kevés eséllyel, s ezt egy ideig a mérkőzés képe is igazolta. A 30 éves magyar játékos úgy vesztette el az első három szettet, hogy ezekben összesen 16 pontot szerzett, a negyedik játszmában azonban szoros csatára tudta kényszeríteni az ázsiait, és meg is nyerte azt. Az ötödik játszma is szorosan alakult, de ennek a végén már Kato örülhetett, így ő jutott a harmadik fordulóba.

női egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Kato Miju (japán, 18.)-Pergel Szandra (47.) 4-1 (6, 4, 6, -12, 8)
Madarász Dóra (53.)-Li Jie (holland, 22.) 4-3 (3, -8, -8, -9, 9, 10, 4)