Kozák Danuta: Öt olimpiai arany után is le akarom győzni önmagamat

Horizontal
Hungary's Danuta Kozak celebrates after the Women's Kayak Single (K1) 500m event at the Lagoa Stadium during the Rio 2016 Olympic Games in Rio de Janeiro on August 17, 2016. (Photo by Damien MEYER / AFP)
Vágólapra másolva!
Az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta gőzerővel készül a 2019-es szezonra. Az év sportolójának megválasztott kajakozó a magyar válogatott edzőtáborában adott interjút az Origónak és szövetség munkatársainak. Kozák Danuta elmondta, hogy az idei szezont nehezebben kezdte, de már megtalálta önmagát, és minden erejével azon lesz, hogy kijusson a 2020-as tokiói olimpiára.

Milyen formában érzi magát?

Az őszöm jól sikerült, télen kicsit nehezebben vettem rá magam a munkára, de most jól érzem magam.

Ahhoz képest az idei évet kicsit üresebbnek éreztem, de már kezdem megtalálni önmagamat.

Kozák Danutát választották az év sportolójának Forrás: Szalmás Péter

A felkészülés felénél járunk. Milyen munkát végez jelenleg?

A tavaszi alapozást csináljuk. Egyre több kilométert próbálunk szerezni. Úgy érzem, jó úton járok. A körülmények adottak, ilyen melegben sokkal kellemesebb a felkészülés, mint az ötfokos hidegben, amikor ráfagy a kezünk a lapátra. A vízfelület lehetne jobb vagy nagyobb, de Zora lányomnak vannak barátai. Nyugodt a környezet, bármikor játszhat a játszótéren. És ez nekem nagyon fontos.

A szintén olimpiai bajnok Csipes Tamara kislánya, Olívia is az edzőtáborban van. Ismerik egymást?

Hát persze! Szépen játszanak együtt, bár az elején összevesztek a homokozóban a lapáton.

Állítólag hosszabb távon már időre is ment, mégpedig szenzációs eredménnyel. Igaz?

Maradjunk annyiban, hogy jó helyen állok. Ott tartok, ahol ilyenkor lennem kell. Az első héten még nem ment olyan jól az edzés. Azt veszem észre, ahogyan korosodom, egyre gyorsabban jönnek vissza a technikai elemek, de az utazás és az akklimatizálódás sokat kivesz belőlem.

Kozák Danuta éremgyűjteménye a portugáliai világbajnokságról Forrás: MTI/Kovács Tamás

Öt olimpiai bajnoki cím, 14 vb-győzelem és 16 Európa-bajnoki aranyérem után mi az, ami még motiválja?

Az, hogy legyőzzem önmagamat.

Magammal versenyezni a legnehezebb.

Ha ezt meg tudom csinálni újra és újra, akkor valószínűleg jól fogok szerepelni.

2016 decemberében bejelentette, hogy gyermeket vár, ezért kihagyja a teljes 2017-es szezont. Zora lánya megszületése után elképesztő teljesítménnyel tért vissza: a belgrádi Európa-bajnokságon nyert két arany- és egy ezüstérmet, a Montemor-o-Velhóban rendezett vb-n pedig háromszor álhatott fel a dobogó legfelső fokára. Mi kell ahhoz, hogy az idei éve is hasonlóan sikeres legyen?

Rengeteg edzés, mert anélkül nem lehet sikert elérni. Biztosan nehezebb lesz az idei szezon, mert nagyon komoly ellenfeleim lesznek. Ott van Csipes Tamara, aki tavaly szintén szülés után tért vissza, és az idei szezonban már nem öt hónapot fog készülni, hanem végigcsinálja a teljes alapozást. Kíváncsi leszek a válogatókra.

A 2020-as tokiói olimpia már a szeme előtt lebeg? Beállíthatja a nyolcszoros olimpiai bajnok kajakos, Birgit Fischer rekordját?

Sok rekord van, amit be lehet állítani, vagy meg lehet dönteni, de a statisztikákat inkább az újságírókra bízom. Nekem csak az a fontos, hogy minden edzésen, minden versenyen és minden olimpián is a legjobbamat tudjam nyújtani. Persze, az olimpiára előbb még ki kell jutnom.

Meddig szeretne még kajakozni?

Anyaként vannak nehezebb időszakok, de hozzászokik az ember. Rengeteg segítséget kapok a férjemtől és a két nagymamától. Próbáljuk megtalálni a megfelelő egyensúlyt a sportban és a gyereknevelésben is. Ameddig élvezem, amíg sikeres vagyok, és ameddig tudunk így együttműködni családostul, addig van ennek a dolognak jövője.

Kozák Danutát nem a rekordok hajtják, önmagát szeretné legyőzni Forrás: MTI/Kovács Tamás

A kislánya, Zora is önökkel tartott Dél-Afrikába. Könnyebben megy a munka, ha a közelben van?

Nem bírnám ki nélküle két hónapig, fel sem merült, hogy otthon maradjon. Persze, kicsit nehéz is, mert a sportolás mellett anyának is kell lenni, és közben el kell végezni egy bitang kemény munkát. De ezt jelenti az anyaság.

Két hónapig készülnek Dél-Afrikában. Hogyan tudják megtörni a felkészülés egyhangúságát?

Szoktunk erre-arra császkálni, és szerencsénk is van, ugyanis rengeteg állat van a környéken. Zorát elvittük már szafarizni, nagyon tetszett neki a zsiráf. Szerencsére zavartalanul élhetjük a boldog családi életünket, ami sokat segít.

Idén Szegeden rendezik az olimpiai kvalifikációs világbajnokságot. Egy versenyező csak egy kvótát szerezhet, és a szövetségi kapitány is azt mondta, hogy nem lehet majd duplázni. Melyik lesz a fő száma?

Általában mindig az egyest preferálom, ez adja a jó alapot. Meg kell várni a válogatót, és azt, hogy hogyan teljesítek majd. Utána kiderül, melyik lesz a fő számom.