Vágólapra másolva!
Birkás Balázs a magyar kajak-kenu válogatott egyik legnagyobb reménysége. A szegedi versenyző fiatal kora ellenére már kétszeres világbajnok. A 22 éves kajakos az Origónak elmondta, hogy gyerekkorában inkább a számítógép előtt ült, de mióta beleszeretett a sportágba, elhagyta minden rossz szokását. Nagyon várja a szegedi vb-t, amit augusztus 21-25. rendeznek meg, és ahol sorozatban harmadik világbajnoki aranyérmét nyerhetné meg.

Mikor kezdett el kajakozni?
Az egész onnan indult, hogy 2006-ban Szegeden rendezték meg a világbajnokságot, ami óriási hatással volt rám. Igaz, nem azonnal, csak 2008-ban mentem le az első edzésre. Igazi szerelem volt. Szerencsére kiderült, hogy van is hozzá tehetségem, 2009-ben már eljutottam a kölyökválogatottig is.

Próbálkozott más sportággal is előtte?
12 éves koromig semmit sem sportoltam. Ez volt az első. A szegedi világbajnokság nagyon látványos volt, és jó hatással volt rám. A családom pedig elkezdett unszolni, hogy akkor ideje lenne ezt elkezdenem. Persze, az sem elhanyagolható, hogy Szegeden nagyon közel lakunk a Vízitelephez. Konkrétan csak a szegedi kajak-kenu klub elnöke, Petrovics Kálmán lakik nálam közelebb a pályához.

Birkás Balázs a 2006-os szegedi vb hatására kezdett el kajakozni Forrás: MTI/Kovács Tamás

Említette, hogy jó hatással volt önre a kajak-kenu. Ezek szerint rosszcsont gyerek volt?
Nem, semmi ilyesmi. Egyszerűen csak loptam a napot, és nagyon sokat számítógépeztem. Jót tett nekem, hogy ez a sport kimozdított a négy fal közül. Elhagytam minden rossz szokásomat, és azóta a sport tölti ki az életemet.

A legnagyobb sikereit 200 méteres távon érte el. Ez a kedvenc versenyszáma?
Az évek alatt nagyon megszeretettem. Korábban az 500 méterre készültem, de az ifi korosztálytól fölfelé már 200-at is lehetett menni, mert az lett az olimpiai szám, így arra kellett specializálódni. És persze meg kell említenem a kétszáz párost is, hiszen Balaska Márkkal az utóbbi években nagyon jól összecsiszolódtunk. Sikerült elérnünk egy egész jó szintet, hiszen 2017-ben és 2018-ban is világbajnokok lettünk párosban.

A 200 méteres versenyszámot „gladiátor" számként is emlegetik. Miért?
Talán azért, mert az emberek arra kíváncsiak a legjobban, hogy ki a leggyorsabb. Az atlétikában is Usain Boltot ismerik a legtöbben, aki a 100 és a 200 méteres síkfutás világcsúcstartója. A 200 méteres távot általában kilencven csapással, 40-50 lélegzettel tesszük meg. Ebben a versenyszámban nem lehet taktikázni, mert ez a legrövidebb táv. Itt elrajtolsz, és mindent bele kell adni.

Balaska Márk és Birkás Balázs jó hangulatban várják a versenyt Forrás: Origo

Balaska Márkkal csak párostársak, vagy jó barátok is?
Ez lesz együtt a kilencedik évünk. Nagyon jó barátok vagyunk, őszinte a kapcsolatunk. Ha ketten ülünk a hajóban, akkor minden sokkal könnyebb. Semmi sem zökkent ki minket, nincsenek álarcok. Olyan, mintha testvérek lennénk.

A csehországi Racicében K2-200 méteren világbajnokok lettek, a portugáliai Montemor-o-Velhóban pedig megvédték a címüket. Beszéltek már a szegedi triplázásról?
Gyakran szóba jön. Fantasztikus lenne a szegedi világbajnokságon aranyérmet nyerni. Azonban az idei olimpiai kvalifikációs vb lesz, ez pedig könnyen lehet, hogy döntés elé fog állítani minket. Ugyanis be akarunk kerülni a férfi kajaknégyesbe, azonban aki kétszáz párost megy, az nem ülhet be a négyes hajóba. Úgyhogy döntetnünk kell majd. Idén az olimpiai kvótaszerzés a legfontosabb, mert Tokióban 500 négyesben és 200 egyesben lehet majd elindulni. A címvédés még a jövő zenéje, de nem hátrálunk meg semmilyen kihívástól.

A Balaska Márk, Birkás Balázs a 2018-as portugáliai világbajnokságon Forrás: MTI/Kovács Tamás

Melyik vb-győzelmük volt a legemlékezetesebb?
Talán az első, amit Racicében nyertünk, könnyebb volt, mert akkor Márkkal csak arra készültünk. Ez nagyon sokat számított. A 2018-as portugáliai világbajnokság előtt pont ezek a nüánszok hiányoztak. Egyesben nagyon bikák voltunk, egyéni csúcsokat döntöttünk. A párosban azonban nem tudtuk összehangolni a formánkat, ugyanis a válogatók miatt négy hétig teljesen más távra készültünk, más hajóban. Ez nagyon sokat elvett a páros teljesítményünkből, ezért aggódtam a vb-előtt. Márk nem az a fajta, mert ő a rajt után szinte önkívületbe kerül, és csak megy előre. Én inkább próbálok a realitás talaján maradni, és agyalni, hogy hogyan javíthatnánk ki az apró hibákat.

Ilyenkor, a tavaszi felkészülés alatt szoktak együtt edzeni?
Nem. Most alapozás van, és egyesben gyűjtjük a kilométereket. Mehetnénk, de általában a szezon kezdetén még mindenki keresi a saját mozgását. Bár ebben a gyönyörű időben, ami itt, Dél-Afrikában van, nagyon jó lenne, és biztosan fel is töltene minket. Áprilisban már biztosan össze fogunk ülni.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány elmondta, hogy inkább 200 méteren számítana önre.
Az edzőnknek, Hűvös Viktornak remek a kapcsolata a szövetségi kapitánnyal, rendszeresen megvitatják az ilyen kérdéseket. A tél folyamán előzetesen úgy döntöttünk, hogy a 200 egyesre fekszünk rá a kvótarendszer miatt. Szívesen próbára tenném magam a négyesben, de a végső döntést az edzők hozzák meg.

Hűvös Viktor és csapata: Birkás Balázs, Kuli István, Tótka Sándor, Nádas Bence, Szendy Márk és Dudás Miklós Forrás: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Miben különbözik a fizikai felkészülés, ha nem 200 méterre, hanem 500 méterre készül?
A 200 méterhez sokkal több gyorsasági gyakorlat kell, és kevesebbet foglalkozunk az állóképességgel. Az 500 méterhez nagyon meg kell tartani az állóképességet, de kevesebb robbanékonyság is elég.

A dél-afrikai edzőtáborban a csendes pihenő alatt egy szót sem lehetett hallani a szállásukon. Ennyire komolyan veszik a pihenést?
Nagyon sokat kivesz belőlünk az edzés. A csapattársaim folyton röhögnek rajtam, mert napközben is alszom három órát az esti tízen felül. A korábbi edzőtáborokban én is szívesen mentem oroszlánt simogatni, kirándulni, de most az alapozás alatt sokkal nagyobb szükségem van az alvásra. Így könnyebben feltöltődöm.

Birkás Balázs hazai pályán nyerné meg harmadik vb-aranyát Forrás: MTI/Kovács Tamás

Idén minden a szegedi világbajnokságról szól. Tősgyökeres szegediként mennyire várja az augusztusi eseményt?
Néha eljátszom a gondolattal, hogy milyen csodálatos lenne hazai pályán versenyezni és győzni. Jó lenne örömet szerezni mindenkinek, aki nekünk szurkol.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány azt mondta, hogy idén nem az éremhalmozás, hanem az olimpiai kvóták megszerzése a legfőbb cél. Egyetért vele?
Fiatal a válogatottunk, de már vagyunk annyira rutinosak, hogy az eredményességet tartsuk majd szem előtt. A kapitány is azért írt ki új válogatási elveket, mert mindent alárendelünk a tokiói olimpiának, és aki olimpiai számban indul, az csak arra készülhet. A tavalyi évben négy hétig olyan versenyszámra készültem, amelyben nem is indulhattam el a világbajnokságon, így ezen is múlt, hogy 200 egyesben fél tizeddel maradtam le a dobogóról. Idén nem szeretnénk túlvállalni magunkat, mert azzal csak magunk alatt vágnánk a fát.