Bekerült az olimpiai családba a kick-box

kick-box, Veres Roland
Veres Roland (szemben) a sportág egyik legnagyobb sztárja
Vágólapra másolva!
Ez a döntés nem jelent automatikus műsorra kerülést.

A NOB elnöksége pénteki tokiói ülésén hozta a döntést, amellyel gyakorlatilag felvette a kick-boxot az olimpiai - bár az ötkarikás játékokon nem szereplő - sportágak közé.

A fejleményről Thomas Bach, a NOB elnöke levélben értesítette Francesca Falsonit, a WAKO ideiglenes elnökét, üdvözölve a kick-box világszövetséget az olimpiai családban.

Falsoni a WAKO hivatalos honlapján mérföldkőnek nevezte a döntést. Emlékeztetett rá, hogy a 129 tagországgal rendelkező WAKO még 2016-ban folyamodott az elismerésért.

"Mintha hirtelen bekerültünk volna egy elit klub tagjai közé" - fogalmazott Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke.


A sportvezető példaként említette, hogy eddig idehaza a diákolimpiákon és egyéb versenyeken elért eredményeik nem számíthattak be a középiskolai és egyetemi felvételik pontszámába.

Veres Roland (szemben) a sportág egyik legnagyobb sztárja Forrás: NVESZ

"Ez az elismerésnek köszönhetően megváltozhat majd, így a fiatal sportolóinknak többet tudunk majd nyújtani.

mondta Galambos Péter.

A tavalyi kick-box világbajnokságnak Budapest adott otthont, ahol a magyar válogatott második helyen végzett az éremtáblázaton. Szintén másodikak lettek a magyarok e küzdősport idei korosztályos vébéjén, jövőre pedig Magyarország rendezheti az utánpótláskorúak Európa-bajnokságát.