Az FTC kiosztotta az idei Fair Play-díjakat

Fradi Fair Play-gála
Az Elek Gyula Arénában két díjat osztott ki a Fradi Fair Play Bizottság
Vágólapra másolva!
A Ferencvárosi Torna Club 2017-ben Magyarországon elsőként hozta létre egyesületen belül saját Fair Play Bizottságát, amely idén már második alkalommal adta át a Fradi Fair Play-díjakat.

A Fradi Fair Play Bizottság 2017-ben alakult, a kilenctagú testület két társelnöke az FTC olimpiai ezüstérmes korábbi úszója, dr. Gyarmati Andrea, illetve kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok birkózója, Bácsi Péter. Rajtuk kívül a bizottság tagja a klub mindenkori elnöke, jelen esetben Kubatov Gábor és ügyvezető alelnöke, Nyíri Zoltán. A Bizottság további tagjai: Méry Katalin, a Magyar Telekom Nyrt. ügyfélszolgálati igazgatója, Deregán Gábor, a MOB Fair Play Bizottságának főtitkára, Sas Sándor, az FTC többszörös paralimpikon erőemelője, Pap Gábor, az FTC Sportigazgatósági elnöke, valamint az FTC nemzetközi projektmenedzsere, Máté Bálint.

A bizottság célja, hogy felhívja a figyelmet a fair play és a Fradizmus szellemiségének folyamatos szem előtt tartására, és az általa képviselt értékek hangsúlyozására.

Cél továbbá, hogy felfedezze a és elismerje az FTC azon tagjait, szimpatizánsait, akik munkásságukkal, életvitelükkel, cselekedeteikkel példaképként szolgálhatnak a közösség és a magyar emberek számára.

Az Elek Gyula Arénában két díjat osztott ki a Fradi Fair Play Bizottság Forrás: Origo

Az Elek Gyula Arénában csütörtökön este megtartott eseményen több ferencvárosi vezető mellett ezúttal is rengeteg leendő kis bajnok volt ott a lelátón. A gálán két díjat osztott ki az egyesület. Az Igazi Zöld-fehér Hős kategóriában olyan ferencvárosi sportolót díjaznak minden évben, aki az adott esztendőben különleges sportemberi nagyságáról tettek tanúbizonyságot. A Fradi Szív kategóriában pedig az FTC törekvéseit a klub számára fontos társadalmi ügyben támogató magánszemély, cég, vagy szervezet lehet a győztes.

2018-ban az Igazi Zöld-fehér Hős Mándli Fanni triatlonista lett.

Július 15-én a veresegyházi Aquatlon (úszás, futás) Országos Bajnokságon az FTC sportolója a verseny elején lábsérülést szenvedett. Fájdalmai ellenére, a csapattársaira is gondolva – lévén, nem csak egyéniben, hanem csapatban is indult -, nem adta fel a küzdelmet, és végigúszta, valamint futotta a távot. Fanni nem csak a veresegyházi versenyen mutatott példamutató magatartást, a sporthoz és a klubjához való hozzáállása is egész évben kiemelkedően pozitív.

A Fradi Szív kategóriában Szirmák Botondot, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatóját díjazták.

Szirmák Botond gyerekkora óta hatalmas Fradi-drukker, és hogy még az ereiben is „zöld-fehér vér" folyik, azt jól mutatja, hogy születésnapjára is azt kérte a családjától, kísérjék el egy Fradi-meccsre. A Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója több projektben is támogatta a Ferencvárosi Torna Clubot. Így valósulhatott meg a Népligeti Sportközpontban a Provident Park, valamint egy parkoló is. Ugyancsak Szirmák Botond és a Provident Pénzügyi Zrt-nek köszönhető, hogy a klub faültetésbe kezdhetett, valamint az is, hogy a Groupama Aréna mellett egy mozgássérültek számára kialakított parkolót adtak át. Az FTC és a Provident Pénzügyi Zrt. együttműködése már hét évre visszavezethető.