Vágólapra másolva!
A Nemzeti Sport megszerezte Babos Tímea 2019-es versenyprogramját, illetve az első két hónapi terveit a legjobb magyar női játékosnak. Ebből kiderül, hogy Babos továbbra sem tervezi az indulást a februári budapesti WTA-versenyen, helyette az ezzel azonos időben zajló Dubai Premiertornán állhat rajthoz.

Először rögzítsük a tényeket.

  • A budapesti WTA teniszverseny (amelynek a weboldalán Babos Tímea szerepel az esemény főoldalán) 2019. február 18-24. között kerül megrendezésre.
  • A Dubajban rendezendő másik WTA-torna ideje 2019. február 17-24. Ebből a napnál is világosabb, hogy ugyanazon versenyző egyszerre a két tornán nem tud részt venni.

A Nemzeti Sport arról ír, hogy Babos Tímea tervei között nincs ott a budapesti indulás, helyette Dubajban lépne pályára. Babos ugyancsak távol maradna a Federation Kupa küzdelmeitől, amelyre február 6-9. között Bathban kerül sor.

Babos Tímea tovább harcol a magyar szövetség ellen Forrás: AFP/Eduardo Munoz Alvarez

A korábban kiadott közleményt már ismerjük. Így szól: "A továbbiakban nem kívánunk a szövetséggel együttműködni, mindaddig nem adjuk a nevünket egyetlen, az MTSZ-hez köthető eseményhez, versenyhez, amíg a szövetség működésében nem lesznek jelentős változások, a vezetőség nem változtat a játékosokhoz való hozzáállásán és jelenlegi szakmai koncepcióján."

A többes számú fogalmazás nem véletlen, hiszen

ez nem kizárólag Babos Tímea, hanem Fucsovics Márton ügye is,

aki jelenleg a karriercsúcsot jelentő 36. helyen áll a világranglistán. Az, hogy Fucsovics pályára lép-e a Németország-Magyarország Davis Kupa-találkozón (2019 februárjában), hamarosan kiderül.