A kínai Ju Wenjun megvédte világbajnoki címét a női sakkozók között

Ju Wenjun, Katyerina Lahno
A kínai Ju Wenjun és az orosz Katyerina Lahno kézfogója
Vágólapra másolva!
Hanti-Manszijszkban háromhetes küzdelem után befejeződött a 64 résztvevős kieséses rendszerű női világbajnokság. A 27 esztendős kínai Ju Wenjun megvédte világbajnoki címét, a döntőben az orosz Katyerina Lahno ellen rájátszásban érte el az 5-3-as győzelmét. A négyjátszmás klasszikus partikkal vívott küzdelemben Lahno a második játszmát megnyerte, Ju Wenjun sötéttel a negyedik partiban tudott egyenlíteni. A tie-break két döntetlennel indult, majd a címvédő kettős győzelemmel ünnepelhetett.

Az orosz sakkozás fellegvárásban, Hanti-Manszijszkban kínai sikerrel fejeződött be a 64 résztvevős kieséses rendszerű világbajnokság. Ju Wenjun idén a tavalyi teheráni világbajnokság győztese, Tan Zhongyi ellen 5,5-4,5-re megnyerte a döntőt, a női sakkozás 17. világbajnoka lett. Hat hónappal a finálé után ismét harcba kellett szállnia. Olimpiai bajnokok, exvilágbajnoknők, kontinensbajnokok izgalmas csatáját ígérte a viadal, a világranglista második Ju Wenjun a vb első számú esélyese volt, de a kétjátszmás párharcokban még a legjobbak sem mehettek biztosra.

Ju Wenjun a vártnál könnyebben jutott el a döntőig.

Egyetlen mérkőzésen sem kellett „pótvizsgáznia", az első fordulót leszámítva valamennyi meccsét 1,5-0,5-re nyerte meg. Riválisai közül az indiai Humpy Koneru és Tan Zhongyi már a második fordulóban búcsúzni kényszerült. A negyeddöntőben a tavalyi vb ezüstérmese, az ukrán Anna Muzicsuk szenvedett vereséget. Ju Wenjun a negyeddöntőben a meglepetések sorozatát okozó 19 éves üzbég Gulruhbegim Tohirjonovát izgalmas csatában győzte le. Az elődöntőben az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk sem állhatta útját.

Katyerina Lahno a magyar válogatott Hoang Thanh Trangot is legyőzte Forrás: ugra2018.fide.com

Jóval nehezebb volt a kétszeres olimpiai bajnok 28 éves orosz Katyerina Lahno útja, háromszor is csak rájátszáson tudta biztosítani továbbjutását. A második körben válogatottunk éltáblását, Hoang Thanh Trangot két döntetlent követően már 2-0-ra győzte le a rapid párbajt. A nyolcaddöntőben honfitársnője, Natalija Pogonyina ellen a „hirtelen halál" partiban vívta ki a győzelmet. Az elődöntőben az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuknál is jobban bírta a tie-break izgalmait.

Hazai pályán fokozott elvárás mellett játszotta a döntőt a 2006-ban még az ukrán válogatott tagjaként aranyérmes, majd 2014-ben Tromsőben már az orosz csapat éltábláján játszó Katyerina Lahno.

Férje, a kétszeres olimpiai bajnok, sokszoros világbajnokjelölt Alekszandr Griscsuk segítette eredményes szereplésében. Lahno a döntő második partiját remek stílusban nyerte meg, de a negyedik játszma óriási feszültségét nem bírta. Mindketten hibáztak a csatában, Ju Wenjun sötéttel elért győzelmével egyenlített ki és a sakktörténelemben ötödször döntötte el rájátszás a világbajnoki cím sorsát.

A kínai Ju Wenjun és az orosz Katyerina Lahno kézfogója Forrás: ugra2018.fide.com

A küzdelmük két 25-25 perces és lépésenkénti 10-10 másodperces rapidparival kezdődött, a kiegyenlített küzdelemben két döntetlen született. Gyorsult a tempó, két 10-10 perces és 10-10 másodperces játszmákkal folytatták. Ju Wenjun arcán is látszott az óriási feszültség, Lahno jóval fáradtabbnak tűnt. Elég volt, hogy pontatlanság, s a világbajnoknő gyalogelőnnyel játszhatta a végjátékot. Az idő szorításában oly könnyű hibázni, ez be is következett, Lahno tisztet vesztett, Ju Wenjun vezetést szerzett, majd a vezérét elnéző riválisát másodszor is legyőzve védte meg páros mérkőzésen kiharcolt világbajnoki címét.

Ju Wenjun útja a győzelemig:
Kathryn Hardegen (ausztrál, 1832) - Ju Wenjun 0 – 2
Ju Wenjun (kínai, 2568) - Irina Krush (amerikai, 2434) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)
0,5)
Zhai Mo (kínai, 2352) - Ju Wenjun (kínai, 2568) 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)
Ju Wenjun (kínai, 2568) - Gulruhbegim Tohirjonova (üzbég, 2435) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)
Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2543) – Ju Wenjun (kínai, 2568) 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)
Ju Wenjun – Katyerina Lahno (orosz, 2556) 5 – 3 (döntetlen, 0 – 1, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 – 0)

A női sakkozás 17. világbajnoka, Csü Ven-csün Sanghajban 1991. január 31-én született, nemzetközi nagymester, kétszeres olimpiai bajnok, Kína kétszeres bajnoka, Grand Prix-győztes. A sakktörténelemben az ötödik női sakkozó, aki átlépte a 2600 Élő-pontos határt.

Ju Wenjun 2008-ban játszott először kieséses rendszerű világbajnokságon, a második fordulóban a bolgár Antoaneta Sztefanovától szenvedett vereséget. Két év múlva a negyeddöntőben az indiai Humpy Koneru győzte le.

A 2011-12-es Grand Prix-sorozaton az összetett pontversenyben a hatodik helyen végzett, a következő ciklust Hou Ji-fan és Humpy Koneru mögött harmadikként zárta.

A 2012-es világbajnokságon az elődöntőig jutott, a későbbi győztes ukrán Anna Usenyina ütötte el a továbbjutástól. Három év múlva második kiemeltként már a második körben búcsúzni kényszerült, a későbbi döntős orosz Natalija Pogonyinától kapott ki.

A kínai Ju Wenjun megvédte világbajnoki címét a női sakkozók között Forrás: ugra2018.fide.com

A 2015−2016-os Grand Prix sorozat teheráni versenyén az első helyen végzett, Csengtuban holtversenyes harmadik lett. A versenysorozat Hanti-Manszijszkban rendezett utolsó versenyét megnyerte, és ezzel az összesített pontversenyben az első helyen végzett, amellyel jogot szerzett, hogy a kieséses rendszerű 2017-es női sakkvilágbajnokság győztesével megmérkőzzön a világbajnoki címért. Ju Wenjun szereplését a teheráni kieséses rendszerű vb-n nem kísérte szerencse, a negyedik fordulóban a világbajnoki címet szerzett honfitársnője, Tan Csung-ji (Tan Zhongyi) győzte le. Tavaly decemberben Rijádban rapid világbajnoki címet szerzett.

Ju Wenjun 2011-ben és 2014-ben nyerte meg a kínai női sakkbajnokságot. 2009-ben női nemzetközi nagymesteri, öt év múlva férfi nagymesteri címet szerzett.

2008 óta tagja a válogatottnak, 2016-ban a sakkolimpián aranyérmes csapatban a második táblás volt, idén éltáblásként vezette győzelemre az együttest, korábban háromszor ezüstérmes csapatnak volt a tagja. Batumiban a legjobb éltáblásként aranyérmes, 2010-ben és 2016-ban ezüst-, 2014-ben bronzérmet kapott a tábláján elért teljesítményéért.

A válogatottal a sakkcsapat világbajnokságokon 2009-ben és 2011-ben aranyérmes, 2013-ban és 2017-ben az ezüstérmes, 2015-ben bronzérmes lett, egyéniben három arany és egy bronzérmet vehetett át.

A női sakkozás világbajnokai:
Vera Menchik (1927 – 1944)
Ljudmilla Rugyenko (1950-1953)
Elizaveta Bikova (1953- 1956, 1958-1962)
Olga Rubcova (1956 – 1958)
Nona Gaprindasvili (1962 – 1978)
Maja Csiburdanidze (1978 – 1991)
Hszie Csün (1991 – 1996)
Polgár Zsuzsa (1996 – 1999)
Hszie Csün (1999 – 2001)
Zsu Csen (2001 – 2004)
Antoaneta Sztefanova (2004 – 2006)
Xu Yuhua (2006 - 2008)
Alekszandra Kosztenjuk (2008 – 2010)
Hou Ji-fan (2010 – 2012)
Anna Usenyina (2012 – 2013)
Hou Ji-fan (2013 – 2015)
Marija Muzicsuk (2015 - 2016)
Hou Ji-fan (2016-2017)
Tan Zhongyi (2017- 2018)
Ju Wenjun (2018 - )