A Nemzet Sportolóját és a magyar vb-csapatot köszöntötte a birkózószövetség

SCHMITT Pál; NÉMETH Szilárd; VARGA János
Varga János birkózó, a Nemzet Sportolója köszöntésén az ajándékba kapott kristályvázával, mellette Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) korábbi vezetője, tiszteletbeli elnöke, NOB-tag és Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöke
Vágólapra másolva!
Varga Jánost, a Nemzet Sportolóját, valamint az októberi budapesti világbajnokságon szerepelt magyar csapatot köszöntötte csütörtökön a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) vezetése.

Az ünnepi eseményen Németh Szilárd, az MBSZ elnöke és Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) korábbi vezetője, tiszteletbeli elnöke, NOB-tag méltatta a 79 éves Varga Jánost, aki két napja került be hivatalosan a Nemzet Sportolói közé.

Varga János birkózó, a Nemzet Sportolója az ajándékba kapott kristályvázával köszöntésén Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Németh Szilárd felidézte a kiváló birkózó életútját, külön kiemelve, hogy azon kevesek közé tartozik, aki olimpiai, világ- és Európa-bajnoknak is mondhatja magát, és összesen tíz világversenyen szerzett érmet, közte öt aranyat. Klasszisát jelzi, hogy nem csupán kötöttfogásban, hanem szabadban is a legjobbak közé tartozott. Sportolói karrierje után mesteredzői címet szerzett, tanítványai között Európa-bajnokok is voltak, és bíráskodott is.

"Jani, a Nemzet Sportolója lettél. Az meg mi, jött a válasz tőle"

- idézte fel Schmitt Pál a telefonbeszélgetését Vargával, közvetlenül azután, hogy a Nemzet Sportolói megválasztották maguk közé új tagnak a mexikóvárosi olimpia (1968) bajnokát. "Tulajdonképpen szinte egyöntetű volt a szavazás. Tizenegyen voksoltunk, ebből az első körben hat szavazatot kapott Varga János, és még öten egyet-egyet, így nem is volt második kör" - mondta Schmitt, aki elárulta, maga is a legendás birkózóra adta le a voksát.

Varga János ezek után egy kristályvázát vehetett át Németh Szilárdtól és Schmitt Páltól.

Varga János birkózó, a Nemzet Sportolója köszöntésén az ajándékba kapott kristályvázával, mellette Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi vezetője, tiszteletbeli elnöke, NOB-tag és Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A folytatásban a birkózó-világbajnokság került a fókuszba. Németh Szilárd arról beszélt, hogy a szervezés nagyon kemény, de felemelő munka volt, és eredményesen zárult, hiszen Nenad Lalovic, a nemzetközi szövetség (UWW) elnöke szerint minden idők legnagyobb, legsikeresebb és legjobb vb-je zajlott a magyar fővárosban.

A szervezés mellett a magyar csapat eredményei is kiemelkedőek voltak, egy arany-, két ezüst- és egy bronzérem volt a mérleg, illetve négy ötödik hely.

Az MBSZ most azonban nem csupán a pontszerzőknek, hanem a csapat valamennyi versenyzőjének, edzőiknek, illetve a felkészülésben részt vett csapat tagjainak is megköszönte a munkáját, emlékplakettet és emlékérmeket adott át nekik.

Az érmesek és ötödikek most vehették át az eredményeikért járó pénzjutalmat jelképező "óriáscsekket".

A világbajnok Bácsi Péter (kötöttfogás 82 kg) nyolc, az ezüstérmes Korpási Bálint (kötöttfogás 72 kg) és Lőrincz Tamás (77 kg) négy-négy, míg a bronzérmes Barka Emese (57 kg) három millió forintot kap, az ötödik Sastin Marianna (62 kg), Németh Zsanett (76 kg), Olejnik Pavlo (szabadfogás 97 kg) és Kiss Balázs (kötöttfogás 97 kg) pedig egy-egy milliót.