Mielőtt eltemetik a Davis-kupát, valaki tombolni fog egy utolsót

A Davis-kupa világcsoportjának 1981-es bevezetése óta nem fordult elő, hogy öt éven belül háromszor ugyanaz a város legyen a döntő házigazdája. Ehhez persze illik hozzátenni, hogy a Dk-ban, egészen 2018-ig mindig a fináléba jutott két ország közül került ki a rendező – attól függően, hogy hol játszották az előző meccsüket. Az idei döntő azonban nem ezért különleges, ez lesz az utolsó klasszikus Dk-finálé.

Lille 2014-ben fogadta először a sportvilág legjelentősebb, évente ismétlődő csapatversenyének a legjobbjait. Akkor a franciák 3:1-re kikaptak a Roger Federerrel és Stan Wawrinkával felálló svájciaktól.

Federer épp egy hete emlékezett vissza a 4 évvel ezelőtt történtekre,

amikor Londonból komoly hátsérüléssel érkezett. Az ATP Finals döntőjében nem lépett pályára Novak Djokovic ellen, és egészen csütörtökig kérdéses volt a játéka Lille-ben is. Az első napon simán kikapott Gael Monfilstól (1:6, 4:6, 3:6), majd már a szombati párosra nagyot javult, és vasárnap, 2:1-es svájci vezetésnél könnyen elintézte Richard Gasquet-t (6:4, 6:2, 6:2.) A történet egyik érdekessége, hogy egy héttel korábban, óriási csatában győzte le az ATP vb-elődöntőjében barátját, csapattársát, Stan Wawrinkát (4:6, 7:5, 7:6), aztán együtt értek a csúcsra a Dk-ban.

Roger Federer 33 évesen nyert először és valószínűleg utoljára Davis-kupát.

A franciáknak nem kellett sokáig várniuk, hogy újra Davis-kupa-döntőbe jusson a csapatuk, ami nem meglepő, mert Grand Slam-bajnokot ugyan 1983 óta nem ünnepelhettek, de mindig volt, van 10-15 nagyon jó teniszezőjük.

A tavalyi győzelem után így ünnepelt a francia csapat Forrás: AFP/Denis Charlet

Tavaly sikerült is a belgák ellen nyerni, és a Stade Pierre Mauroy közönsége felejthetetlen hangulatot varázsolt a labdarúgó arénából leválasztott 26 ezres lelátón.

Igen, a helyi stadion multifunkcionális, mert mozgatható a teteje, és a technológiának köszönhetően a gyepszőnyeg sem sérül, ha épp salakon vagy kemény pályán teniszeznek benne. Franciaországban, de Európában sincs nagyon vetélytársa a létesítménynek. Igaz, a franciák szerették volna megrendezni jövőre az első 18 csapatos Davis-kupát, de a madridiak beelőzték őket a Caja Mágicaval.

Egyelőre azonban annak örülnek, hogy 2014 óta harmadszor, újra Lille a Dk fővárosa.

Sporttörténeti lesz az idei Davis-kupa-döntő, mert a dolgok jelen állása szerint ilyen finálét nem rendeznek többé.

Ennek okairól már többször írtunk az elmúlt egy évben. A lényeg, hogy 2019-ben teljesen átalakul a Davis-kupa, szinte semmi nem marad meg abból, ahogy 1905-ben elindult, és több mint 110 éven át meghatározó eseménye volt a tenisznek. Eddig a Dk-döntő egy háromnapos esemény volt, négy egyéni és egy páros mérkőzéssel, mindegyik három nyert játszmára. Jövőre egy hétnapos rendezvény végén lezavarják egy délután alatt: két egyéni és egy páros meccsel, mindegyik kettő nyert játszmára.

Lehet szépíteni, de a Davis-kupát kiherélték.

Azt is mondhatnám, hogy temetésre jöttem Lille-be, elbúcsúzni attól a versenytől, aminek a hangulata szinte semmihez nem hasonlítható. 1989 óta ez lesz a 23. Davis-kupa-döntőm (ha lehetek ennyire személyes), és Stuttgart óta legalább tíz meghatározó sportélményem kapcsolódik ezekhez a finálékhoz. Az idei, Franciaország-Horvátország döntő felvezetéseként fel is idéznék kettőt.

Öltönyös őrült franciák. Lyon várta a címvédő amerikaiakat 1991-ben. Andre Agassi és Pete Sampras játszott egyesben a vendégeknél. A hazaiak kapitánya már akkor is bátor volt. Yannick Noah úgy szavazott bizalmat Henri Leconte-nak, hogy 159. helyen állt a ranglistán, összesen tíz honfitársa előzte meg. Az első meccsen Guy Forget (akkor 7.) kikapott Agassitól (6:7, 6:2, 6:1, 6:2), de jött Leconte és kiegyenlített: 6:4, 7:5, 6:4-re verte a US Open-bajnokot. Talán azóta sem rendeztek annyira kicsi csarnokban Davis-kupa-döntőt, de az amúgy elegáns publikum folyamatosan tapsolt, táncolt, tombolt.

A 20 éves Pete Sampras erre nem volt felkészülve, ilyet addig nem élt át, de azon a hétvégén egy életre megtanulta, mit jelent a Davis-kupa.

Leconte szombaton behúzta a párost Forget oldalán (a legendás Flach-Seguso kettőst verve), így vasárnap az első számú francia, Guy Forget a diadalért teniszezhetett Sampras ellen. Abban a légkörben az egyébként galamblelkű, de csodálatos teniszező Forget sem tudott veszíteni (7:6, 3:6, 6:3, 6:4), Leconte-nak már csak az ünneplés maradt. Igazából ott dőlt el, hogy ha csak megtehetem, akkor Davis-kupa-döntőről nem maradok le a jövőben.

A horvátok 1993 óta indulnak önállóan a Davis-kupában.

Goran Ivanisevic kevésnek bizonyult ahhoz, hogy ebben a műfajban maradandót alkosson. Amikor Ivan Ljubicic és Mario Ancic vezetésével nyerni tudtak a pozsonyi döntőben a szlovákok ellen 2005-ben, a wimbledoni bajnok, szervakirály már túl volt a csúcson, nem játszott a csapatban. A második történet azonban nem ennyire régi, a 2016-os döntőhöz kapcsolódik. Zágrábban fogadták Cilicék az argentinokat. Minden adott volt a hazai fiesztához. A páros után 2:1-re vezettek, és Marin Cilic 7:6, 6:2-re állt Juan Martin del Potro ellen vasárnap. A Zágráb arénában végig őrjöngő Diego Maradona egyre visszafogottabban ült a páholyában, Del Potro úgy tett, mint aki már lépni alig bír, a horvátok kezdték bontani a pezsgőt, aztán minden megfordult. Cilicet agyonnyomta a teher, nem tudta befejezni, teljesen megtörni riválisát, aki feltámadt, és győzött. Jöhetett a hazaiak tapasztalt óriása, Ivo Karlovic és Federico Delbonis. Az a csata, 2:2-nél végképp nem a teniszről szólt. Ki is kapott Karlovic, 3000 argentin ünnepelt Zágrábban. Rendbontás nem történt.

A francia kapitány Yannick Noah mindig képes meglepetést okozni Forrás: AFP/Philippe Huguen

A Davis-kupában mindig a házigazda dönti el, milyen pályán játszanak.

A franciák tavaly kemény pályát építtettek (magyarok kivitelezték), de az idén, meglepő módon úgy gondolták, hogy a salak lehet a megoldás a horvátok ellen. Ez már csak azért is váratlan húzás Yannick Noahtól, mert a horvátok 2018-ban mindhárom meccsüket salakon rendezték otthon, és így győzték le Kanadát, Kazahsztánt és az elődöntőben az amerikai csapatot. A franciák eddig kétszer játszottak otthon az idén, és mindig kemény pályán nyertek. Talán az döntött a salak mellett, hogy 2016-ban, Zadarban kemény pályán kaptak ki Cilicéktől.

Arra azért régen volt példa, hogy az első húszban nincs francia a világranglistán. Persze, úgy tartják, hogy a Davis-kupában nem számít a ranglista. Talán Yannick Noah is erre gondolhatott, amikor a ranglista szerinti négy legjobb játékosát kihagyta. Jó, a tavalyi hős, Lucas Pouille ott van az ötösben, de egyelőre nem úgy néz ki, hogy pályára lép a hétvégén. Helyette a 40. Jérémy Chardy és a sérülések után a 259. helyre zuhant Jo-Wifried Tsonga játszik egyest.

Bátor húzás, kicsit emlékeztet az 1991-es esetre, de Noah nem véletlenül nyert már háromszor Dk-t kapitányként.

Az mindenesetre elég homályos, hogy mi lehetett a francia legenda fejében, amikor a salakot választotta, és végül Tsongát és Chardyt küldi harcba. Pénteken már okosabbak leszünk. Először Jérémy Chardy játszik Borna Coric ellen, és bravúr lenne, ha a hazaiaknál lenne az előny utána. A második mérkőzés akár rangadónak is nevezhető, mert Jo-Wilfried Tsonga és Marin Cilic párbaja akár az idei Davis-kupa sorsát is alapvetően befolyásolhatja.

Jo-Wilfried Tsonga és Marin Cilic a csütörtöki sorsoláson Forrás: AFP/Philippe Huguen