Vágólapra másolva!
December 1-én mérkőzik meg a WBC nehézsúlyú bajnok Deontay Wilderrel a brit Tyson Fury. Nyilván mindenki arra számít, hogy a hatalmas termetű, de elég szerény ütőerővel megáldott korábbi világelső Fury a kiváló lábmunkáját fogja kihasználni a vele ellentétben rendkívül nagyokat ütő Wilderrel szemben, ám ő úgy véli, a meccs bizonyos szakaszaiban le kell majd állnia közelharcra is.

A 30 éves angol bokszoló szerint oda kell majd állnia verekedni Wilderrel, mivel a ring kicsi, ők pedig mindketten nagydarab ökölvívók.

Tyson Fury kiütné Deontay Wildert Forrás: AFP

„Ez egy harc lesz, egy ütközet, tehát lesznek olyan időszakok, mikor ez a két drabális állat odaáll és üti majd egymást. Na, ilyenkor derül majd ki, melyikünk is a jobb bunyós. A rajongók bizonyosan örülni fognak, hiszen

két nagydarab nehézsúlyú szedi majd ízekre egymást. Ne értsenek félre, simán végigvívok tizenkét menetet, de a ring kicsi, mi viszont nagyok vagyunk.

Szóval, néha le kell majd állnom verekedni. De abban biztos vagyok, hogy állni fogom a rohamait, aztán kiütöm őt. Kész vagyok beszedni a találatait annak érdekében, hogy aztán bevigyem a saját ütéseimet" – idézi a profiboksz.hu Fury szavait.