Vágólapra másolva!
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség korábbi elnöke, Csötönyi Sándor volt a vendége a Digi Sport Reggeli Start című műsorának. A téma természetesen a sportszervezetben kialakult válsághelyzet és Erdei Zsolt ebben játszott szerepe volt.

"Nagy a baj, nagy hibák történtek a vezetésben és a tervezésben, már ha egyáltalán volt tervezés, mert költségvetése sem volt a szövetségnek" – kezdte a MÖSZ-t 1996-tól 2017-ig irányító korábbi sportvezető, aki leváltása óta tiszteletbeli elnökként vett részt a szervezet munkájában. Meglátása szerint a legnagyobb hiba a sportághoz nem kötődő, külsős emberek felvétele, akik soha nem rendeztek világversenyeket.

Erdei Zsolt nagyon sok hibát követett el elnöksége másfél éve alatt Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Négy olyan ember vette át a hatalmat Zsolt helyett, akik totál idegenek voltak a közvetlen vezetés számára, ha most megkérdeznének bárkit az elnökségből, hogy kik ők, egyet sem tudnának megnevezni. Én, mint tiszteletbeli elnök tudtam volna Zsoltnak segíteni, vagy legalább a veszélyérzetét felébreszteni, de nem figyelt rám."

A szövetségnél feltárt közel 400 millió forintos hiány legnagyobb része a nyári budapesti junior világbajnokság rendezéséből adódik. Az eredeti helyszín Győr lett volna, végül mégis a Duna Arénában rendezték meg a korosztályos világversenyt. Erdei Zsolt itt sem kérte ki Csötönyi, vagy a vele többször is vitába szálló, de vitán felül remek sportszervező, Rácz Félix tanácsát.

"Félix a profi világban én pedig az amatőrök között rendeztem több sikeres és nyereséges világversenyt, Zsolt mégsem kérte ki a véleményünket.

– mondta Csötönyi példaként a győri és a budapesti szállásárak közötti 319 millió forintos különbséget felhozva.

Csötönyi Sándor Fotó: Adrián Zoltán - Origo

"Már tavaly is 44 millió forint volt a hiány. Tényleg a közel százéves címer megváltoztatása volt a legfontosabb? Ráadásul elnökségi döntés nélkül költötték a pénzt, a teljesítési igazolásokat pedig aláírási jog nélkül írták alá bizonyos emberek. Zsolt erre vagy nem figyelt oda, vagy csak túl laza volt."

Csötönyi elismerte, hogy Erdeit, akit gyerekkora óta ismert, ő maga ajánlotta elnöknek, miután a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) "megfúrta" Kovács István jelölését, mondván túl szorosan kötődik a profi bokszhoz, miután az egyik világszervezet, a WBO európai igazgatója.

Az eredeti elképzelés szerint Kovács lett volna az elnök, Erdei pedig a szövetségi kapitány,

de előbbi nem lehetett, utóbbi pedig nem vállalta a posztot, ahogy szakmai igazgató sem akart lenni.

"Zsoltban bíztam, tisztalelkű, becsületes ember, de nagyon öntörvényű, nem hallgat azokra, akik ott maradtak a régi elnökségből, mondván a Csötönyi-érának vége. Hosszú ideig nem is volt elnökségi ülés. A legnagyobb hiba, hogy a jogszerűséget sem tartotta be. Csak abban a négy-öt emberben bízott, akikkel körbevette magát. Úgy látom, hogy most magára vállalt mindent, őket védte, mint az oroszlán, azok meg magára hagyták.

Meg kell, hogy kövessem Rácz Félixet és Kokót is, mert sok dologban igazuk lett, amit én nem akartam elhinni, például azt, hogy Zsolt mennyire öntörvényű. A legnagyobb hiba talán mégis az volt, ahogy a boksz körüli helyzetet kezelte, nem partnereket látott a mellette állókban, hanem ment a maga feje után. Erdei Zsoltot továbbra is az ország egyik legnagyobb sportolójának tartom, de legyünk őszinték: vezetőként megbukott."