Vágólapra másolva!
A Budapesti Honvéd SE-ben folytatja pályafutását Milák Kristóf háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok, Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes úszó.

A fővárosi egyesület hétfői sajtótájékoztatóján Simicskó István, a BHSE elnöke úgy fogalmazott, Milák személyében egy kiváló úszó, egy olyan jövőbeli reménység igazolt a klubhoz, aki már ezt megelőzően is letette a névjegyét.
"Szeretnénk a jövőben is tovább erősíteni a Honvédot, ennek fontos része Milák Kristóf szerződtetése" - jelentette ki az elnök.
Gergely István ügyvezető elnök azt mondta, büszke arra, hogy sportszakmai érvekkel sikerült meggyőzni a fiatal úszót arról, hogy őket válassza.

Milák Kristóf a Honvédban folytatja pályafutását Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Gustavo Ortiz

"Az ő lendülete, fiatalsága át kell hogy ragadjon az egész szakosztályra és az anyaegyesületre is" - nyilatkozta Gergely István.
A versenyző megköszönte eddigi klubjának, az Érdnek, hogy rugalmasan álltak az átigazoláshoz.

- fogalmazott a versenyző, aki edzőjével, Selmeci Attilával együtt tette át a székhelyét Budapestre.
Wladár Sándor a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke kiemelte, Milák Kristóf ezt követően is megkap tőlük minden támogatást, amit eddig is megadott neki, és aminek is köszönhető, hogy a 18 éves versenyző Buenos Airesben háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok lett.

Milák és edzője 2021. december 31-ig szóló szerződést írt alá a Honvéddal, azt viszont egyelőre még nem tudni, hol fog edzeni: Gergely István azt mondta, ebben az edzője fog szakmai alapon dönteni, de vélhetően a Duna Aréna lesz a fő edzéshelyszíne Miláknak.