Vágólapra másolva!
Sorra születtek a világrekordok a türkmenisztáni súlyemelő-világbajnokság hétfői versenynapján is, amelyen a magyarok közül elsőként fellépő Jung Beáta összetettben 30. lett kategóriájában.

A Kecskeméti TE emelője, aki 69 kilósként az U23-as korosztályban tavaly Európa-bajnok volt szakításban, ezúttal öt kilót fogyva a 64 kilogrammosok között próbált szerencsét, ahol az asgabati vb egyik legnépesebb mezőnye, összesen 48 versenyző indult. A 24 éves Jung az első fogásnemben 93, a másodikban 105 kilóig jutott, előbbivel 21., utóbbival 38., 198 kilogrammos összetett eredményével pedig 30. helyen végzett.

A súlycsoport világbajnokává az olimpiai és korábban háromszor is vb-győztes kínai Teng Vejt avatták, aki szakításban 112-vel, lökésben 140-nel egy-egy, összetettben pedig - 247, 250, majd 252 kilóval - három ízben is világcsúcsot állított fel. A férfi 81 kilogrammban hatalmas küzdelemben és valóságos világcsúcsesőt követően dőlt el a dobogós sorrend. Érdekes módon a kínaiak 32 éves olimpiai bajnoka, az Asgabatba háromszoros világbajnokként érkezett Lü Hsziao-csün oly módon lett összetettben negyedszer is a világ legjobbja, hogy mindkét fogásnemben másodikként végzett.

Szakításban úgy jutott neki az ezüst, hogy 172 kilóval világcsúcsot ért el, csakhogy az olimpiai harmadik, világbajnok egyiptomi Mohamed Ihab Mahmud elbírt a 173-mal is, és végül ő állhatott fel a dobogó tetejére. Lökésben viszont mindkettőjüket megtréfálta az alig húszéves másik kínai, Li Ta-jin, aki - összesen nyolc junior-világrekordot produkálva - 204 kilóra volt képes, míg Lü megállt 202, a 29 esztendős Mahmud pedig 200 kilónál. Összetettben minimális különbség választotta el egymástól a 374 kilogrammos világrekorddal első Lüt, a 373-mal második Mahmudot és a 372 kilogrammot teljesítő Lit.