Két magyar már biztosan bronzéremért birkózhat csütörtökön

SASTIN Marianna
Sastin Marianna az ötödik helyen végzett a budapesti birkózó-világbajnokságon
Vágólapra másolva!
Sastin Marianna az utolsó másodpercben elért akcióval megnyerte második vigaszági mérkőzését, így az 57 kilós Barka Emese mellett ő is szőnyegre léphet a 62 kilogrammos kategória bronzmeccsén a budapesti birkózó-világbajnokságon csütörtökön. Bácsi Péter is elődöntőbe jutott, ami még Korpási Bálintnak is sikerülhet. Andrási József és Váncza István a vigaszágban reménykedhet. 

Magyarország eddigi egyetlen női világbajnoka, nyolc hónappal kisfia születése után, bevallottan nem elsősorban éremért indult el a vb-n, ám szerdai és csütörtöki teljesítményével egy lépésre került a helyosztótól. Az utolsó lépést az olimpiai bronzérmes indiai Sakshi Malik ellen kellett megtennie, akit idén egyszer már legyőzött.

Sastin Marianna (j) nem kapkodta el az indiai Sakshi Malik legyőzését Forrás: MTI/Czagány Balázs

Két intés után Malik nagyobb tempóra kapcsolt, s a szakasz felénél egy jó ütemű lábra támadás után kivitte Sastint a szőnyegről, így ő került előnybe. A magyar klasszis nagyon megnyomta az utolsó egy percet, ám Malig egészen a legutolsó másodpercekig jól védekezett.

Sastin viszont még egy nagy rohamot indított, ráfogott az indiai lábára és kiterelte a szőnyegről.

Az indiaiak videózást kértek, ám a zsűri nem változtatott a döntésen, úgy ítélte meg, hogy Malik kimenekült a szőnyegről, így járt a pont a magyarnak, a rossz challengért pedig még egy, ezzel 3-2-es sikerrel továbbjutott.

Az esti bronzmérkőzésen az ukrán Julija Tkacs Osztapcsuk lesz az ellenfele. Sastin sikere egyben azt is jelenti, hogy este két bronzmeccsen is lesz magyar, ugyanis 57 kilóban Barka Emese küzd majd az éremért a román Kateryna Zhydachevska ellen.

A délutáni programban az elődöntőben léphet szőnyegre a köttötfogásúak 82 kilós kategóriájában mindhárom délelőtti mérkőzését 2-1-re nyerő világ- és kétszeres Európa-bajnok, Bácsi Péter, aki egy osztrák, egy fehérorosz és egy kazah riválist győzött le roppant taktikus birkózással. Ugyancsak az elődöntőre készülhet a 72 kilós Korpási Bálint, aki előbb egy alégiriai birkózót vert tussal (11-0), majd egy brazil riválist is betusolt.

Korpási Bálint (j) olyan akciókkal jutott el az elődöntőig, amilyeneket az algériai Tárik Azíz Ben Aisza ellen is bemutatott Forrás: MTI/Czagány Balázs

A magyar csapat legfitalabb tagja, a 63 kilós idén ifjúsági Európa- és világbajnoki bronzérmes Váncza István előbb egy marokkói rivális ellen ért el tusgyőzelmet, majd a nyolc közé jutásért az idén felnőtt Eb-győztes román Mihai Mihut győzte le nagyszerű akciókkal 10-4. Az elődöntőbejutásért azonban már nem bírt a sokkal erősebb és rutinosabb orosz Sztyepan Marjanyannal. Neki és a vb-újonc, 22 éves Andrási Józsefnek (55 kg) maradt a vigaszág lehetősége, miután utóbbi a kétszeres Európa-bajnok azeri Eldaniz Azizlitól kapott ki technikai tussal a első fordulóban.