Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kongresszusának keddi döntése nyomán hivatalosan is három pályázója van a 2026-os téli olimpiának: Calgary, Stockholm, továbbá Milánó és Cortina d'Ampezzo közösen.

A NOB végrehajtó bizottsága múlt héten határozott úgy, hogy a törökországi Erzurumot kizárja a kandidálók közül az utaztatással, a telekommunikációval és a reptéri infrastruktúrával kapcsolatos problémák miatt, de a döntést még jóvá kellett hagynia a kongresszusnak.

A három versenyben maradt jelentkezőnek azonban még van leküzdendő akadálya otthon is. A kanadai városban például november 13-án tartanak nem ügydöntő szavazást az ötkarikás játékok rendezéséről. Az olasz és a svéd pályázat pedig még nem kapta meg a szükséges politikai támogatást. Korábban Róma a 2020-as és 2024-es nyári játékoknak szeretett volna otthont adni, de még a választás előtt visszalépett, míg a svédek a 2022-es téli játékok kapcsán jártak el hasonlóan.

Korábban heten jelentkeztek, de Sion, Szapporo és Graz visszalépett. A NOB jövő júniusban a Lausanne-i kongresszuson dönt a helyszínről.