Vágólapra másolva!
Fucsovics Márton két játszmában legyőzte az olasz Marco Cecchinatót a pekingi keménypályás tenisztorna 4,6 millió dollár (1,3 milliárd forint) összdíjazású férfi versenyének nyolcaddöntőjében.

A világranglistán 45. magyar játékos kiválóan kezdte a csütörtöki mérkőzést, 1:1-nél első bréklabdáját kihasználva elvette nyolcadik helyen kiemelt ellenfele adogatását, és a saját szervajátékait végig rendkívül magabiztosan hozva 36 perc után vezetett.

Fucsovics öröme a genfi tornán (archív) Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Fucsovics - aki idén Genfben pályafutása során először ATP-tornát nyert - a második szettben is azonnal brékelt, majd néhány perccel később egy újabb szenzációs fogadójátékot produkálva semmire vette el olasz riválisa szerváját, és már 4:1-re vezetett. A remekül játszó magyar ezután sem engedett ki, és összességében könnyedén, 1 óra 15 perc alatt nyert.

"Szuperül ment a játék ma, főleg az alapvonalról"

- értékelt Facebook-oldalán a 26 éves nyíregyházi teniszező, aki hangsúlyozta: sikerével bebiztosította, hogy az év végén az ATP-rangsor legjobb 50 helyezettje között lesz.

- tette hozzá a magyar játékos.

Fucsovicsra - aki pályafutása alatt másodszor jutott be ilyen rangos tornán a legjobb nyolc közé - a negyeddöntőben a negyedik helyen kiemelt, világranglista-13., ugyancsak olasz Fabio Fognini vár, aki a 16 között az orosz Andrej Rubljovot győzte le két szettben.

Eredmény:
Fucsovics Márton-Marco Cecchinato 6:4, 6:2